Hírösszefoglaló

Hírösszefoglaló

Hírösszefoglaló
Hírösszefoglaló
2024. november 22., péntek

Az egyik jelölt már szavazott az elnökválasztáson

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke és államfőjelöltje, George Simion pénteken a Románia római főkonzulátusán kialakított szavazóhelyiségben szavazott az elnökválasztás első fordulójában.

Az egyik jelölt már szavazott az elnökválasztáson
2024. november 22., péntek

Több tízezer háztartásban nincs villany, pedig a hatóságokat „ezúttal nem lepte meg a tél”

Péntek délután 144 település összesen 29 463 háztartásában szünetelt az áramszolgáltatás, jelenleg 241 helyszínen zajlik az üzemzavarok elhárítása a télies időben – tájékoztatott Sebastian Burduja energiaügyi miniszter.

Több tízezer háztartásban nincs villany, pedig a hatóságokat „ezúttal nem lepte meg a tél”
2024. november 21., csütörtök

Nem lesz elbocsátás, nem zárnak be postahivatalokat – ígéri a miniszter

A csütörtöki kormányülés utáni sajtótájékoztatóján Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizálásért felelős miniszter cáfolta a postahivatalok bezárásáról és az alkalmazottak tömeges elbocsátásáról szóló híreszteléseket.

Nem lesz elbocsátás, nem zárnak be postahivatalokat – ígéri a miniszter
2024. november 21., csütörtök

Kreml: Moszkva felelős magatartást vár el a Nyugattól a nukleáris konfliktus megelőzésében

Oroszország felelősségteljes magatartást tanúsít, és igyekszik megelőzni a nukleáris konfliktust, egyúttal ugyanezt a provokációktól mentes megközelítést várja el a Nyugattól is.

Kreml: Moszkva felelős magatartást vár el a Nyugattól a nukleáris konfliktus megelőzésében
2024. november 21., csütörtök

Kitolták az adótartozás rendezésének határidejét

Csütörtöki ülésén a kormány december 19-ig meghosszabbította azt az időszakot, ameddig az adófizetők a részleges adóamnesztia kedvezményeivel élve törleszthetik az adóhátralékaikat.

Kitolták az adótartozás rendezésének határidejét
2024. november 21., csütörtök

Kelemen Hunor is elkíséri Budapestre Marcel Ciolacu miniszterelnököt

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is tagja a Marcel Ciolacu miniszterelnököt pénteki magyarországi munkalátogatására elkísérő delegációnak.

Kelemen Hunor is elkíséri Budapestre Marcel Ciolacu miniszterelnököt
2024. november 21., csütörtök

Jövőre felrepülhetnek az első romániai fejlesztésű drónok

Romániai fejlesztésű drónok gyártásáról fogadott el memorandumot csütörtöki ülésén a kormány – számolt be Radu Oprea gazdasági miniszter.

Jövőre felrepülhetnek az első romániai fejlesztésű drónok
2024. november 21., csütörtök

Burduja: a tárolás az országos energiastratégia első számú prioritása

Sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány az akkumulátoros energiatárolás és a szivattyús-tározós erőművek támogatásáról – számolt be Sebastian Burduja.

Burduja: a tárolás az országos energiastratégia első számú prioritása
2024. november 21., csütörtök

Már pénteken egy órakor megkezdődik a romániai elnökválasztás a világ egy tőlünk távoleső pontján

A külföldi szavazókörzeteknél három napon át lehet szavazni az elnökválasztáson; elsőként az új-zélandi Auckland városában nyitnak meg a szavazóhelyiségek.

Már pénteken egy órakor megkezdődik a romániai elnökválasztás a világ egy tőlünk távoleső pontján
2024. november 21., csütörtök

Jó hír a burgonyatermesztőknek

Hárommillió lejjel kiegészítette a kormány csütörtöki ülésén a burgonyatermesztőket támogató program költségvetését – közölte a mezőgazdasági minisztérium.

Jó hír a burgonyatermesztőknek
Jó hír a burgonyatermesztőknek
2024. november 21., csütörtök

Jó hír a burgonyatermesztőknek

2024. november 21., csütörtök

Coradia Stream – nem robbant le, csak nem tudni, hogy biztonságos-e

A két nappal ezelőtt forgalomba helyezett Coradia Stream vonat teljes mértékben üzemképes, de mivel a mozdony leválasztásakor a fedélzeti számítógépen hibaüzenetek jelentek meg, a szerelvényt inkább a remízben tartották.

Coradia Stream – nem robbant le, csak nem tudni, hogy biztonságos-e
2024. november 19., kedd

Eljárást folytat a DNA Ciucă könyvének 2 millió euró közpénzből való népszerűsítése ügyében

Adrian Câciu felszólította Nicolae Ciucát, hogy 48 órán belül mutassa be azokat a dokumentumokat, amelyek alapján több mint 2 millió eurót költött közpénzből a könyve megjelentésére és népszerűsítésére.

Eljárást folytat a DNA Ciucă könyvének 2 millió euró közpénzből való népszerűsítése ügyében
2024. november 19., kedd

Telefonon egyeztetett Ciolacu Trumppal

Marcel Ciolacu miniszterelnök kedden telefonon egyeztetett Donald Trumppal, az Egyesült Államok megválasztott elnökével, akinek elmondta, hogy szeretné, ha Amerika az Európai Unión kívül Románia legfontosabb kereskedelmi partnerévé válna.

Telefonon egyeztetett Ciolacu Trumppal
Telefonon egyeztetett Ciolacu Trumppal
2024. november 19., kedd

Telefonon egyeztetett Ciolacu Trumppal

2024. november 19., kedd

Van, amiben élen jár Románia

Az Európai Unió tagállamai idén július elseje és november 17. között összesen 8,79 millió tonna búzát exportáltak, 31 százalékkal kevesebbet, mint a múlt év azonos időszakában – közölte részleges adatok alapján kedden az Európai Bizottság.

Van, amiben élen jár Románia
Van, amiben élen jár Románia
2024. november 19., kedd

Van, amiben élen jár Románia

2024. november 19., kedd

Több bizonyítékot kizártak a bírák a Tate fivérek ügyének vádiratából

Több bizonyítékot is kizárt a bukaresti ítélőtábla a többek között bűnszervezet létrehozásával, emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolt Tate fivérek elleni vádiratból.

Több bizonyítékot kizártak a bírák a Tate fivérek ügyének vádiratából
2024. november 19., kedd

A Dal 2025: még egy hétig lehet jelentkezni

Még egy hétig, november 26-ig lehet jelentkezni a zenészeknek, előadóknak A Dal 2025 műsorába. A nemzeti dalválasztó új évadába műfaji megkötések nélkül lehet pályázni új magyar dalokkal az adal.hu oldalon.

A Dal 2025: még egy hétig lehet jelentkezni
2024. november 19., kedd

Valós időben lehet majd követni az államelnök-választás eredményeit

Az Állandó Választási Hatóság elnöke kedden bejelentette, hogy a romániai választások történetében először valós időben lehet majd követni az államelnök-választás eredményeit.

Valós időben lehet majd követni az államelnök-választás eredményeit
2024. november 19., kedd

Akár 40 százalékkal is csökkenhetnek egyes áramszámlák

Az energiapiac újbóli liberalizációja után akár 40 százalékkal is csökkenhet a 300 kilowattóránál (kWh) nagyobb energiafogyasztású háztartások számlája – közölte kedden Sebastian Burduja.

Akár 40 százalékkal is csökkenhetnek egyes áramszámlák