HIRDETÉS

 

Varázslatos, de taszító élményeket is kínál Nepál, az élő istennő hazája

Kiss Judit 2018. március 03., 14:22

Valaha gyönyörűséges, de mára sok helyen omladozó palotatemplomok, impozáns buddhista szentélyek, az „élő istennő” jelenléte, kedves, előzékeny helyiek, rituális halottégetések és szegénység – többek közt ezeket kínálja Nepál fővárosa. Katmandunak leírhatatlanul erős a varázsa, még akkor is, ha a látogatás nemegyszer kényelmetlen, sőt az európai ember számára taszító élményeket tartogat.

HIRDETÉS

Buddha-szentély Katmanduban Fotó: Kiss Judit

Ha az ember Indiából érkezik Nepál fővárosába, már meg sem lepődik azon, hogy akárcsak a szubkontinensen, itt is zűrzavar, káosz, szemét fogadja. Talán még az indiainál is erősebben érezhető a szmog, így sokan orrukra-szájukra tett maszkkal járkálnak az utcákon a torkot állandóan csípő, kaparó, sűrű kipufogógáz miatt. Bár a Himalája területén fekvő, 32 milliós dél-ázsiai országból csak a fővárossal, Katmanduval és környékével volt szerencsénk ismerkedni február második felében, hatnapos tartózkodásunk elég volt arra, hogy kiderüljön:

Nepálnak is leírhatatlanul erős a varázsa, még akkor is, ha a látogatás nemegyszer kényelmetlen, sőt az európai kultúrkörhöz szokott ember számára mellbevágó, taszító élményeket tartogat.

A világ egyik legszegényebb országának fővárosa magával ragadja az odalátogatót: annak ellenére, hogy lépten-nyomon érzékelhető a nyomor, kulturális, antropológiai és spirituális szempontból is rendkívül gazdag, a helyiek pedig roppant nyitottan, kedvesen, derűsen fogadnak.

Az India és Kína közé ékelt ország több mint egymillió lakosú fővárosának már a repülőterén látszik, hogy szerény körülmények uralkodnak a környéken, ahol rengeteg minden, reklámok, feliratok utalnak az ország területén található Everestnek, a világ legmagasabb hegycsúcsának a közelségére. Az orom 160 kilométerre található Katmandutól, több turisztikai ügynökség is felkínálja a lehetőséget, hogy 200 dollárért kis repülővel elviszi a turistákat fentről megcsodálni a világ tetejét.

Árukínálat a katmandui utcán Fotó: Kiss Judit

Katmandu nem heverte ki a 2015-ös földrengést

Nepálban első pillantásra is sok minden különbözik az indiai környezettől. Leheletnyivel kevesebb a szemét, nem álldogálnak, ballagnak vagy hevernek az utcán tehenek, és talán annak eredményeképp, hogy nem tartozott brit fennhatóság alá, jóval kevesebben beszélnek angolul, mint Indiában, sőt ritkán lehet latin betűs feliratot látni. Így persze sokkal nagyobb az esély az eltévedésre, annál is inkább, mert Katmandu belvárosa, de a külvárosi részek utcái is labirintusszerűen kanyarognak.

Elképesztő nyüzsgés és árukínálat fogad a város talán legismertebb, központi pontjának tartott Durbar teret övező utcácskákban, ahol a kétes tisztaságú pultokon csirkét, marha- és disznóhúst, ajándéktárgyakat, ruhahalmokat, számunkra sokszor ismeretlen zöldség- és gyümölcsféléket, zsákokban fűszereket kínálnak.

A forgalom itt is átláthatatlan és zűrzavaros, a szűk utcákon sodrodó látogatónak az az érzése, hogy az egymást követő, állandóan dudáló, a gyalogosok közt haladó ócska motorkerékpárok valamelyike a sarkára hajt.

Sok helyen romos, korántsem karbantartott, valaha szebb napokat megélt, gyönyörű épületek jellemzik a Durbar teret, amely egyike azoknak a helyeknek, ahol a legerősebben érezhető Nepál szellemisége.

Azonban itt is, akárcsak az ország vallási és kulturális örökségének több helyszínén, súlyos károkat okozott a 2015 áprilisában bekövetkezett pusztító erejű, 7,9-es erősségű földrengés, amelynek következtében számos buddhista és hindu templom – köztük több világörökségi helyszín – súlyosan megrongálódott, és közel nyolcezren vesztették életüket. Szinte három év elmúltával is világosan érzékelhetők a katasztrófa nyomai.

Dísztárgy-választék Nepál fővárosában Fotó: Kiss Judit

Sok helyen most is téglahalmok állnak, a munkálatok vontatottságát jelzi, hogy itt-ott elszórtan dolgozgatnak, kopácsolnak, egy-két követ arrébb tesznek, mindazonáltal nem tudni, hogy valaha helyreállítják-e azt a minden jel szerint lélegzetelállítóan gyönyörű épített örökséget, amit elpusztított a katasztrófa. Katmanduban romba dőlt a város egyik jelképe, a kilencszintes Darahara torony is, a 62 méteres épületből mindössze néhány méteres csonk maradt.

A főváros központjától 15 kilométerre található Bhaktapur városkában is látszik, lélegzetelállítóan gyönyörű lehetett a földrengés előtt épített öröksége: az isten- és állatábrázolásokkal díszített tégla- és faépületek nagy része a középkorból származik, mára azonban sok helyen omlatagok a paloták, és a katasztrófa óta eltelt szinte három évben nem sikerült számottevő renoválásokat végezni.

Kumari a palotatemplomban

Az európai ember számára meglepő, ugyanakkor csodálatra méltó, hogy Katmanduban a nap bármelyik szakában lépten-nyomon szembesülhet azzal, mennyire intenzíven gyakorolják és élik meg hitüket a több mint nyolcvan százalékban hindu, kilenc százalékban buddhista vallású ország lakosai.

Szinte tízlépésenként látni narancssárga virágszirmokkal, rituális szertartásokhoz és arcfestéshez használt piros vagy sárga festékkel, kis vizesedényekkel, áldozati élelemmel, rizzsel teleszórt szentélyeket, amelyeket valamelyik istenség tiszteletére állítottak. A hindu panteon tagjainak – az akadályok elhárításának elefántfejű istenének, Ganésának, a megtartó Visnu egyik reinkarnációjának, Krisnának, a hinduizmus egyik legfőbb istenének, Sivának, és a megvilágosodott Buddhának, vagyis az i. e. 5. században élt Gautama Sziddhárthának – a kultuszát hirdetik a szentélyek, ahová gyertyákat, virágokat is visznek a hívők. Ezeken a szent helyeken szinte mindig gyertya ég, a nepáliak mindennapi életének hétköznapi, szerves része a vallásgyakorlás.

Nemcsak a hit, de egy istennő is „élő” a fővárosban: volt szerencsénk megpillantani a kumarinak nevezett, istenként tisztelt gyermeket.

Imamalmok Katmanduban. Általában egymás után mindenik hengert megforgatják a hívők Fotó: Kiss Judit

Katmandu óvárosának egyik palotatemplomában lakik a démonok elpusztítójaként tisztelt Durga hindu istennő reinkarnációjának tartott 3-4 éves kislány, akit tavaly szeptemberben választottak Nepál élő istennőjének.

„Hagyományunk szerint, amikor az élő istennő eléri a 12 éves kort, újat kell keresnünk. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a jelölt megfelelő arra, hogy jó szerencsét hozzon az országnak. Megtaláltuk új kumarinkat” – jelentette be szeptemberben Gautam Sakja, az istennőt kiválasztó bizottság egyik tagja.

A hagyomány szerint a kislányokat általában 2-7 éves korukban választják kumarinak (ami nepáli nyelven szüzet jelent), akik a serdüléssel elveszítik rangjukat, átadván helyüket a következő istennőnek. A szépséges, patinás palotatemplom belső udvarán, ahol nagybetűs feliratok hirdetik, hogy nem szabad lencsevégre kapni az istennőt, néhány tucatnyian lézengenek kora délután.

A színpompásan felöltöztetett, a hagyományoknak megfelelően erősen kifestett, koronával ékesített gyermek rendszertelen időközönként, mintegy véletlenszerűen szokott megjelenni az egyik emeleti ablakban.

Úgy tartják, hogy akire ráesik a pillantása, annak szerencsét hoz. Valószínűleg szerencsénk lehetett, mert röpke várakozás után megjelent az emeleten, csak pár másodpercig látszott az arca, merően, mosolytalanul nézett az őt némán, csodálattal bámulókra, majd eltűnt az ablakból.

Hogy kit választanak élő istennőnek, bonyolult folyamat eredménye: hindu papok napokon át tanulmányozzák a kislányok horoszkópját, vizsgálják alkatukat, az élő istennőnek ugyanis külsőleg is hibátlannak kell lennie. Egyes források szerint a jelöltnek áldozati bikák levágott fejével kell töltenie egy teremben az éjszakát anélkül, hogy félelmet mutatna, majd a végső próbatétel az, hogy csalhatatlanul ki kell választania elődje használati tárgyait más tárgyak közül. Szeptemberben, amikor kiválasztották az új élő istennőt, több száz hívő gyűlt össze Katmandu központjában, hogy egy pillantást vethessen a vörös ruhába öltöztetett, virágfüzéreket viselő új kumarira. Mielőtt elhagyta katmandui otthonát, a kislányt csokoládéval, édességgel, gyümölcsökkel, tojásokkal ajándékozták meg az emberek, a régi istennő pedig az épület hátsó bejáratán távozott.

A kumari a világtól elzártan, családjától elszakítva él a palotatemplomban, csak a fontos vallási ünnepeken léphet ki a falak közül, iskolába sem jár, és azt követően kell beilleszkednie a társadalomba, miután elveszíti rangját.

Épületcsinosítás. Készülődés Katmanduban Siva isten ünnepére Fotó: Kiss Judit

Halottégetés és lelki komfortzóna

A Nepál fővárosában tett látogatás nemcsak az utcákon tapasztalható nyomor, szegénység miatt mozdítja ki az odalátogató európait lelki komfortzónájából. Azért is lehet megdöbbentő egy ilyen utazás, mert nemcsak kellemes élményeket kínál, akadnak helyzetek, amikor kényelmetlenül érzi magát az ember, sőt olyanok is, amikor a kultúrkör különbözősége miatt egyenesen viszolyog.

Zavarónak hat például, hogy Katmanduban mennyire kivételezett helyzetbe kerül olykor a fehér ember.

A Siva isten tiszteletére rendezett Maha Shivaratri nevű, február 14-i, több ezer hindu hívőt vonzó fesztiválon óriási tömeg tolong, hogy bejuthasson a Pashupatinath templomegyüttes környékére. A helyieknek, akik közül legtöbben mezítláb közelítik meg a szentnek tartott helyet a vallásos ünnepen, nem kell belépti díjat fizetniük, de amikor a fehér ember megjelenik a környéken, máris szabad utat nyitnak neki a rendőrök a tömegben, hogy eljuthasson a jegypénztárhoz, majd zavartalanul besétálhasson a templomok környékére, miközben hívők ezrei tapossák egymást a tömegben.

Hasonlóan kényelmetlen a helyzet, amikor szabad utat nyitnak a biztonsági őrök a bankban is, ahová pénzt váltani érkezik a turista: miközben a helyiek hosszú sorokban állnak türelmesen, a fehér embert sorban állás nélkül odainvitálják az ablakhoz, hogy kiszolgálják. De az európai ember akkor is feszeng, amikor az utcán minduntalan ráésik a pillantása sok járókelő rendkívül szegényes öltözékére, megviselt, rongyos papucsára.

Mellbevágó, sőt taszító élmény, amikor a Pashupatinathnál belepillantunk a halottégetés rituáléjába. A templomegyüttes mellett kanyargó, erősen szennyezett folyó partján egymás után gyújtják meg a máglyákat, óriási füst és erős bűz terjeng, elégetés után vederrel öntenek vizet a hamvakra, hogy továbbsodorja a folyó.

A kívülálló számára döbbenetes, hogy miután jegyet váltott műemlékek területére való belépéshez, az őr szívélyesen mutatja az utat, honnan látható leginkább a rituálé, amelyből ilyenformán mintha egyfajta show-t csinálnának. A belépőjegyen angolul az áll: „kérjük, ne fényképezze túlságosan közelről az égő holttesteket”.

Lakóház Katmandu belvárosában Fotó: Kiss Judit

A folyóparton egymástól nem túl távol legalább tíz máglya sorakozik, akad olyan, amelyet narancssárga virágokkal borítanak. Miután néhány férfi hat-nyolcszor körüljárja a máglyát, egyikük kezébe égő fáklyát adnak, ő szintén megkerüli párszor, majd meggyújtja a farakásra helyezett szalmacsóvákat. A katmandui halottégetések helyszínén érzékelhető, hogy nagyüzemben folyik a hinduk „temetkezési” szertartása, a résztvevők, hozzátartozók pedig egyáltalán nem vesznek tudomást a környéken álldogáló, fotózó tömegről, közben óriási a jövés-menés.

Kívülről úgy tűnik, a halálhoz, megsemmisüléshez kapcsolódó rituálénak kevés az ünnepélyessége, éppúgy a mindenna­pok természetes velejárójának tekintik, mint azt, hogy élő istennőt tisztelnek a palotatemplomban.

Ázsiában először a hinduknál jelent meg a halotthamvasztás, ma a szikhek, dzsainok és párszik sem gyakorolják a földbe történő temetkezést. Egyes nézetek szerint a reinkarnációban való hit szinte megköveteli, hogy megsemmisítsék a test burkát, hogy a lélek fölszabadulhasson a következő újjászületésre.

Buddhista kolostor, a béke szigete

Akárcsak a halottégetések színhelyén vagy a Durbar téren, Katmandu egyik legnépszerűbb zarándokhelyén, a meredek domboldal tetején álló Swayambhunath sztúpánál is nagy a forgalom. A rengeteg majom lakta területen áll a majmok templomának is nevezett buddhista épületegyüttes, amelyet a hinduk is szent zarándokhelynek tartanak.

Az 5. században épült grandiózus komplexumot megkímélte a 2015-ös földrengés, a sztúpa csúcsára Buddha hatalmas, bölcsességet sugárzó, félig lehunyt szeme van festve.

Még korántsem állították helyre a 2015-ös földrengésben megrongálódott épületeket Katmanduban Fotó: Kiss Judit

Az épületegyütteshez meredek lépcsősoron lehet felkapaszkodni, amelyen, akárcsak a környéken, irdatlanul sok majom ugrál, dobálja a szemetet, visít és vicsorog. A világörökség részét képező zarándokhely körül imazászlókat lenget a szél, és rengeteg imamalom várja, hogy a lelki áldás és béke kiterjesztéséért megforgassák a zarándokok. A buddhizmusban használt, henger alakú kerekeket általában fémből készítik, a henger közepén található a fából vagy fémből készített „életfa”, amelyre mantrákat írnak. A gyakorlók az óramutató járásával megegyező irányban forgatják a kereket, ahogyan a mantrákat írták és ahogyan a nap halad át az égen, így kérve a fentiek áldását. A domboldal aljában Buddha több méter magas, csillogó aranyszínű fémből készített szobra mellé ülhetnek le az odalátogatók.

A sztúpánál minden valószínűség szerint kevesebben látogatják a Katmandu külvárosában található Kopan buddhista kolostort, amelyről határozottan érezhető: a béke szigete a szemetes, zűrzavaros, zsúfolt város szélén.

Úgy tűnik, a kolostor területén szívesen látják a kíváncsiskodókat, a gyönyörű, virágzó fákkal és bokrokkal beültetett csendes kertben áll a buddhista templom, valamint a szerzetesek otthona, akik közül sokan sétálnak a kertben, derűsen köszöntik az idegent.

A kolostorban kilenc-tíz éves újoncok is laknak, valószínűleg szegényebb családok gyerekei. Egyikükkel, a szerzetesek jellegzetes bordó öltözékét, valamint szandált viselő, kopaszra borotvált kilencéves kisfiúval szóba elegyedünk: tud valamennyit angolul. Éppen az édesanyja látogatja meg, akihez hozzábújik az udvaron, a homlokán piros pontot viselő nő büszkén mutat rá a gyerekre: az ő fia. A gyerek azt mondja mosolyogva, szerényen, egyszersmind büszkén, hogy nagyon szeret a kolostorban lakni és „már kilencéves”. A szerzetesek lelki békét sugárzó lakhelye csendjével, rendezett kertjével, gyönyörű fáival, színpompás virágaival, szép szobraival, szökőkútjaival az általunk meglátogatott katmandui helyszínek legharmonikusabbja.


Katmanduban találkoztak több földrész unitáriusai
Nepáli tartózkodásunk oka és egyik célja az Unitáriusok és Univerzalisták Nemzetközi Tanácsának (angolul: International Council of Unitarians and Universalists, röviden ICUU) fóruma, amelyet az egyik katmandui szállodában tartottak. A konferenciára az Egyesült Államokból, Indiából, afrikai országokból, a Fülöp-szigetekről, Kanadából, Indonéziából, valamint több európai országból érkezett mintegy 120 résztvevő. Ez a világon élő unitáriusok és univerzalisták egyeztető fóruma, amely 1995-ben jött létre azzal a céllal, hogy a különböző kontinenseken élő hittestvérek megbeszélhessék közös gondjaikat, egyeztessék világszemléletüket és a kölcsönös odafigyelés érzését építsék ki a különböző közösségek között. A konferencia közönsége nagyon sokszínű volt, ami fokozta utazásunk változatosságát, hiszen a világ legkülönbözőbb részein élő emberekkel nyílt alkalmunk találkozni. A tanács kétévente szervez konferenciát, amelyre a világon élő unitárius és univerzalista közösségek képviselői ellátogatnak. A konferencia programjának részét képezi a szervezet közgyűlése, amelyen a különböző egyházak és vallási közösségek képviselői vesznek részt. Idén a konferenciát Nepálban rendezték. A tordai vallásügyi határozat 450. évfordulóján a szervezők olyan előadókat kértek fel, akik a világon élő unitáriusok hitelveit mutatták be. Ugyanakkor ez volt az első találkozója annak az egész évben zajló teológiai párbeszédnek, amelyen öt, különböző országban élő unitárius és univerzalista személy járja majd körül e felekezet tanításának lényegét, valamint a nemzeti egyházak sajátosságait és egymáshoz viszonyított különbségeit.
Bár korántsem olyan gyakori a riksa Katmanduban, mint Indiában, azért itt is előfordul jó pár biciklis jármű Fotó: Kiss Judit
Szinte öt-tíz lépésenként lehet kis hindu szentélyeket látni Katmandu központjában Fotó: Kiss Judit
Rengeteg virággal díszítették fel a várost Siva isten ünnepén Katmanduban Fotó: Kiss Judit
Durbar tér, Katmandu Fotó: Kiss Judit
Fotó: Kiss Judit
Siva isten ünnepén Katmanduban. Mindenhol égtek a gyertyák február 14-én Fotó: Kiss Judit
Gyümölcs-és zöldségárus Katmanduban. Általában óriási, hálókból font kosarakban tartják épen az árut Fotó: Kiss Judit
Katmandu óvárosa, a mindig zsúfolt Durbar tér Fotó: Kiss Judit
Siva isten ünnepét február 14-én tartják Katmanduban a Pashupatinath templomegyüttesnél Fotó: Kiss Judit
Katmanduban a folyó partján tartják a rituális halottégetéseket, a kiszögellésekben állnak a máglyák. Égetés után a vízbe öntik a hamvakat Fotó: Kiss Judit
Cipőjavítás az utcán Katmandu külvárosában Fotó: Kiss Judit
A buddhista kolostor ifjú lakói az udvaron Fotó: Kiss Judit
Katmandu külvárosában található a Kopan kolostor, amelynek kertje harmóniát és békét sugároz Fotó: Kiss Judit
„Nagyon szeretek itt lakni” – mondta a katmandui Kopan buddhista kolostor ifjú lakója, a kilencéves kisfiú Fotó: Kiss Judit
A hinduk és buddhisták is szent zarándokhelynek tartják a Swayambhunath sztúpát, a domboldalon állandóan óriási a forgalom Fotó: Kiss Judit
Óriási Buddha-szobor a Swayambhunath sztúpához vezető lépcsősor aljánál Katmanduban Fotó: Kiss Judit
Óramutató járásával megegyező irányban forgatják meg az áldást és békét kérő imamalmokat Fotó: Kiss Judit
Rizs, banán, virágszirmok- és füzérek a Siva isten tiszteletére állított kis szentélynél egy katmandui szálloda udvarán Fotó: Kiss Judit
Utcai árus Bakhtapurban Fotó: Kiss Judit
Csak a lépcső maradt épen, a földrengés elpusztította a tetején álló épületet Fotó: Kiss Judit
Itt-ott dolgozgatnak, hogy lassan helyrehozzák a három évvel ezelőtti katasztrófa által megrongált patinás épületeket Fotó: Kiss Judit
A 2015-ös, 7,9-es erősségű földrengés okozta károk Bakhtapurban Fotó: Kiss Judit
Számítógépközpont – hirdeti a felirat a romos épületen Bakhtapurban Fotó: Kiss Judit
Bhaktapur egyik palotatemploma, ahol éppen esküvő zajlott Fotó: Kiss Judit
A Katmandu központjától 15 kilométerre található Bhaktapur városka, szintén gyönyörű, de omlatag az épített öröksége Fotó: Kiss Judit
Nem ritka Nepálban, hogy nők cipelik a fejükhöz erősített kosarakban a téglát Fotó: Kiss Judit
Vallási rituálék során használt kellékeket árulnak Katmanduban Fotó: Kiss Judit
Füst száll fel a katmandui Pashipatinath zarándokhelynél, a halottégetések helyszínén Fotó: Kiss Judit
Hindu templom bejárata a Pashupatinath templomegyüttesnél Fotó: Kiss Judit
Hatalmas edényekben olajban sütik az utcán a hagyományos süteményeket Fotó: Kiss Judit
Katmanduban sok helyen látható, hogy a 2015-ös áprilisi földrengés nyomait még nem sikerült helyrehozni és eltakarítani Fotó: Kiss Judit
Zöldség- és gyümölcskínálat a katmandui utcán Fotó: Kiss Judit
Palotatemplom, a bejárat két oldalánál kis szentélyek az óvárosban Fotó: Kiss Judit
Szárított halakat is árulnak óriási zsákokban Katmanduban Fotó: Kiss Judit
Árusok Katmandu óvárosában– sokszor nem lehet megállapítani, mit is kínálnak Fotó: Kiss Judit
Katmandu egyik legnépszerűbb buddhista zarándokhelye a Swayambhunath sztúpa, amelyet majmok templomának is neveznek Fotó: Kiss Judit
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS