A szüleim találkoztak John F. Kennedyvel a Fehér Házban. A találkozást fénykép örökítette meg, így bizonyítani is tudom. Ma úgy neveznénk, egyfajta üzleti úton jártak.
2017. február 19., 14:442017. február 19., 14:44
A fényképen az elnök az első sorban áll középen, ahogyan illik. A szüleim jobbról láthatóak, több fiatal írországi vállalkozó társaságában. Azt hiszem, a fotó egy évvel azelőtt készült, hogy Kennedyt meggyilkolták. Kezet ráztak, udvariasan csevegtek. Gyanítom, hogy apám nem tulajdonított nagy jelentőséget a találkozásnak. „Ha olyan nagyszerűek voltak a Kennedyk, miért kellett elhagyniuk Írországot? Lám, én nem hagytam el. Én itthon maradtam.” Azzal a fajta makacssággal mondta ezt, mint aki büszke, hogy nem vándorolt ki. Az a fajta volt, akit akkoriban „self-made man”-nek, önerejéből fölemelkedett embernek neveztek.
A szüleim abban az időben fiatal házasok voltak. Én magam főként két dolgot tudok amerikai utazásukkal kapcsolatban: mindkettő ugyanazon történet körül kering, amelynek, mint az éremnek, két különböző oldala van.
Apám kézen fogta újdonsült feleségét, Rachelt, az anyámat, és elmentek a Broadwayre. Úgy érezték, övék a világ, New York pedig remegő, felkavaró szerelmi történetük szerves részét képezi. Bár szinte gyermekek voltak még, már volt gyermekük, féltek, boldogok voltak, és teljesen zavarba ejtették egymást. Nagyon sok mindenben hasonlítok hozzájuk. Eléggé jól neveltek ahhoz, hogy tudjam, a világ nem az enyém és nem az övék, és hogy rájöhessek: nincs más dolgom, mint elfogadni, hogy a dolgok azon a világon történnek, amit magunkénak tekintünk. Azt hiszem, mindig is eszerint fogom nézni a világ dolgait. És örvendek, hogy eléggé felnőttem már ahhoz, hogy átérezzem valamennyi és bármelyik újdonsült házaspár reményeit, szerelmét és tévedéseit.
Úgy esett, hogy mindez annak a New York-i reggelnek a fényében tudatosuljon bennem.
Ugyanennek a történetnek a másik oldala, hogy amikor a szüleim megpróbáltak belépni egy Macey’s üzletbe, eléjük állt egy színes bőrű férfi, és azt mondta: „használják a másik bejáratot, itt én vagyok”. Ez pedig fenyegetés volt. Apám a legnyilvánvalóbb módon reagált, kézen fogta a feleségét, és elsétáltak a másik bejárathoz. Faji vonatkozású volt az epizód, New Yorkban akkoriban meglehetősen feldúlt volt az utca embere, a város izzott, a feketék pedig dühöngtek. „Hát hogy is ne dühöngenének” – mondta apám.
Rádöbbentem, a rabszolgaság olyan ősrégi, mint a föld, és akár a föld, örökérvényűen új is. Újraépíti önmagát, ezért nem is szabad hinnünk soha abban, hogy legyőztük. A világ pedig csak akkor van rendben, ha az ember tisztességes. Gyanítom, hogy apám visszavitte anyámat New York-i szállodaszobájukba, magához ölelte és megcsókolta. Aztán felfedezték Amerikát. Az élet olyan szép tud lenni, főként, ha az ember turista, nem pedig illegális bevándorló. Donald Trump elfoglalta hivatalát. Az új elnök természetesen nem egy JFK – bocsáttassék meg nekem, ha úgy vélekedem, Trump nem jóindulatú, kevés benne a szeretet és a képzelőerő. De az tény, hogy a világ egy bizonyos szemszögből nézve körülötte forog. Azt hiszem, a legjobb védekezés, amit el tudok képzelni mindaz ellen, ami mostanában a világunkban történik, minden kudarcom ellenére, amit férjként, apaként és állampolgárként vallottam, az, ha igyekszem ma tisztességesebbnek lenni, mint amilyen tegnap voltam. Ez az én tiltakozásom mindaz ellen, ami történni látszik, egy kegyetlen ember és az Egyesült Államok jóakaratú vezetésének hiánya ellen.
Nem vagyok már annyira naiv, hogy azt gondoljam, a nem intézményesített igazság és méltányosság túl sokat ér. De ez a kiindulópontom, innen indulhatok el. Azt hiszem, apám mosolyogna, ha látna.
Martin Dolan
A szerző Kolozsváron élő írországi író
(Az írás eredeti címe: An Irish Window – Mr. President)
Fordította: Kiss Judit
Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.
Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.
Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a
Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.
‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am
Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.
Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.
A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.
Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.
szóljon hozzá!