Zidane-összeomlás, olasz aranyérem

Pedig nem akart a finálé sem más lenni, mint a világbajnokság legtöbb mérkőzése. Fieszta a lelátókon, két védekező csapat látványmentes labdakergetése. Az egymás megfélemlítésére szánt első percek után Malouda vette a bátorságot, hogy labdával a lábánál törjön be az olaszok tizenhatosába. Materazzi érezte a veszélyt, szerelni próbált, de az utolsó pillanatban visszahúzta az ütemtelenül odavetett lábát.

Gazda Árpád

2006. július 10., 00:002006. július 10., 00:00

 A Lyon játékosának ennyi is elég volt, lendületesen a berlini gyepszőnyegre vetette magát, majd kinyúlt. Elizondo büntetett, de a gólhoz a tizenegyes pont mögé álló Zidane pimaszsága kellett, na meg a kapufa: a jobb vinkli felé ívelt játékszer a felső lécről a gólvonal mögé pattant, majd vissza a lécre. Először kerültek hátrányba ezen a vb-n az olaszok, és Materazzi bűnösnek érezhette magát emiatt, mivel a 19. percben Pirlo szöglete olyan magasságokba emelte, amely még az őt fogó Vieirának is sok volt – az ötös vonaláról befejelte az egyenlítő találatot.
Ezt követően megélénkült az azzurik játéka: Pirlón látszott, hogy megszerette a sarokrúgásokat, de Toni fejese már csak a kapufával találkozott. Aztán csendben elhalványultak az olaszok, és a térfélcserét követően a franciák mutattak be valamivel élvezetesebb negyedórát, leginkább Henry betörései révén. Marcello Lippi kettős cserével próbált újítani, de csak egy Toni-lesgólra futotta.
Hiába nyomták meg a hajrát a franciák, csakúgy, mint a 2000-es Eb-döntőben, a két együttes összecsapása ismét hosszabbításra szorult, amelyet Zidane érthetetlen megmozdulása tett furcsán emlékezetessé: a franciák büszkesége labda nélkül mellkason fejelte Materazzit, és idő előtt, kiállítással búcsúzott el a labdarúgástól. A büntetőpárbajban pedig egyetlen ember hibázott, Trezeguet, akinek hat évvel ezelőtti aranygólja Eb-győzelmet ért, most azonban az olaszoknak hozta meg negyedik vb-címüket – miután 1994-ben szintén tizenegyespárbaj után maradtak alul Brazíliával szemben.


Döntő: Olaszország–Franciaország 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) – büntetőkkel 6-4. Berlin, 74 ezer néző. Vezette: Elizondo (argentin). Gólszerzők: Zidane (7. – 11-esből), illetve Materazzi (19.). Kiállítva: Zidane (110.). Olaszország: Buffon – Zambrotta, Materazzi, Cannavaro, Grosso – Camoranesi (Del Piero, 86.), Pirlo, Gattuso, Perrotta (Iaquinta, 61.), Totti (De Rossi, 61.) – Toni. Franciaország: Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Makelele, Vieira (Diarra, 56.), Ribery (Trezeguet, 100.), Zidane, Malouda – Henry (Wiltord, 116.).
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen