Hirdetés

Zambia Drogbáékat is két vállra fektette

Zambia labdarúgó-válogatottja győzelemig vitte a meglepetéseket sorra szállító Afrikai Nemzetek Kupáján: vasárnap este a gól nélküli 120 percet követően tizenegyesekkel legyőzte Elefántcsontpartot (8-7). Zambia szinte teljesen ismeretlen kerettel érkezett a kontinensviadalra.

Hírösszefoglaló

2012. február 14., 09:082012. február 14., 09:08

A csapatban csupán két játékos szerepel európai klubcsapatokban, Emmanuel Mayuka a svájci Young Boysban, Chisamba Lungu pedig az orosz másodosztályos Ural Oblastban. Ennek ellenére a Gabonban és Egyenlítői-Guineában rendezett torna csoportkörében legyőzte Szenegált, majd az elődöntőben a legnagyobb meglepetést okozva kiejtette a nagy favorit Ghánát, amely végül a Mali elleni bronzmeccset is elbukta. Zambia korábban kétszer, 1974-ben és 1994-ben szerepelt döntőben, mindkétszer kikapott.

Drogba tizenegyest hibázott

A kevés helyzetet hozó vasárnapi libreville-i fináléban partiban voltak a visszafogott játékot produkáló Elefántcsontparttal, a 70. percben azonban közel álltak ahhoz a zambiaiak, hogy elszálljanak reményeik. Az Elefántok ugyanis tizenegyeshez jutottak, de Drogba – csakúgy, mint a hosszabbításban eldőlt elődöntőben a ghánai Gyan – kihagyta a büntetőt. A Chelsea támadója egyébként a negyeddöntőben Egyenlítői-Guinea ellen is büntetőt rontott, akkor azonban két góllal javított. A ráadás egy-egy kimaradt helyzetet hozott, így jöhetett a tizenegyespárbaj, amely a kilencedik körben dőlt el. Az első hétben mindkét csapat játékosa betalált, a nyolcadikban egyik sem, a kilencedikben pedig csak az elefántcsontparti futballista hibázott.

Az 1992-ben Afrika Kupa-győztes Elefántcsontpart hat éve a mostanihoz hasonlóan tizenegyespárbajban maradt alul a döntőben Egyiptom ellen. Most úgy maradt le a trófeáról, hogy a torna során egyetlen gólt sem kapott a rendes játékidőben vagy hosszabbításban. „Elmondhatatlan szomorúságot és csalódottságot érzünk – nyilatkozta Francois Zahoui, Elefántcsontpart szövetségi kapitánya. – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de arra számítottunk, hogy türelmes játékkal fel tudjuk őrölni Zambiát. A tizenegyes tökéletes alkalom lett volna a döntésre, de kimaradt, Zambia pedig elkezdett hinni. Ilyen a futball.”

Visszavágtak a sorsnak
a tragédia helyszínén

Zambia számára fokozott érzelmi töltettel bír a gaboni siker, ugyanis 1993-ban Libreville mellett zuhant le az a repülőgép, amely az ország nemzeti labdarúgó-válogatottja nagy részét szállította – a tragédiában 30-an vesztették életüket. Hervé Renard mostani szövetségi kapitány a szakszövetség elnökének, Kalusha Bwalyának ajánlotta a kupagyőzelmet, aki 1993-ban a válogatott csapatkapitánya volt, de nem volt rajta azon a repülőn, amely Gabonban lezuhant. Egy évvel később az újjáépített válogatott Bwalya vezérletével ezüstérmes lett az Afrika Kupán.

„Nagyon örülök, hogy sikerült nyernünk ezen a tornán. A sikert Kalushának ajánlom, mert megérdemli, annyit tett az életében a zambiai fociért, hogy ez jár neki – mondta a francia szakember, akit az Elefántcsontpart elleni döntőt követően a vállukon vittek körbe a gaboni stadionban a játékosok. – Csodálatos ez a csapat, még soha sehol sem tapasztaltam ilyen egységet, mint ennél az együttesnél. Elmondhatatlanul büszke vagyok.”

z idei az Afrikai Nemzetek Kupája legjobb játékosának Christopher Katongót, a tornagyőztes zambiai válogatott támadóját választották meg. A kínai Henan Constructionban játszó, 29 éves csapatkapitány három góljával a legeredményesebb játékosok között zárt másik hat futballistával együtt – a legjobb góllövőnek hivatalosan Katongo csapattársát, Emmanuel Mayukát nevezték meg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés