Hirdetés

Vízilabda – Eb: csoportelsők a magyar fiúk

A magyar lányok tegnap másodikként zárták az eindhoveni vízilabda-Európa-bajnokság csoportkörét, így negyeddöntőre kényszerülnek, nem úgy, mint a magyar fiúk, akik már biztos csoportelsőkként egyenesen az elődöntőbe jutottak Hollandiában.

Páva Adorján

2012. január 23., 05:102012. január 23., 05:10

A lányok tegnap Oroszországgal vívtak meg az első helyért a csoportkör utolsó fordulójában – annak is köszönhetően, hogy pénteken az olimpiai bajnok, házigazda együttest verte remek hajrával 9-8-ra. Tegnap este az addig szintén hibátlan, címvédő orosz csapat állt Merész András csapata útjába, és 12-9-re legyőzte a magyar lányokat. A keddi negyeddöntő párosításai lapzártánk után alakultak ki, az elődöntő meccseit csütörtökön rendezik. A fiúknál még hátravan egy forduló a csoportkörből, de Kemény Dénes legénysége már így is biztosan csoportelső. Szombaton ugyanis a magyarok 9-7-re legyőzték az addig hozzájuk hasonlóan hibátlanul teljesítő görögöket, így a törökök elleni mai összecsapás (m1, 15.30) már tét nélküli Magyarország számára. A hellének elleni találkozón 2-2 után 5-2-re, majd 7-3-ra megléptek Kásásék, az ellenfélnek pedig ezután már csak két gólt sikerült lefaragnia hátrányából.

A másik csoportban érdekelt Románia pont nélkül várja utolsó meccsét, és már biztos csoportutolsó. Csütörtökön Montenegrótól 11-8-ra, szombaton a szerbektől pedig – amikor Kovács István szövetségi kapitány eltiltását töltötte – 14-5-re kaptak ki Kádárék, akik utolsó meccsük első felében gólt sem dobtak. Ma az a Németország követezik, amely 10-9-re legyőzte Horvátországot, és még akár a második helyre is beérhet, hiszen az ezt a helyet elfoglaló montenegróiak az eddig hibátlan, biztos első szerbek ellen zárják a csoportkört.

Európa-bajnokság, férfiak, csoportkör, 4 forduló, A csoport: Görögország–Magyarország 7-9, Macedónia–Olaszország 5-15, Törökország–Hollandia 7-12. A csoport állása: 1. Magyarország 12 pont, 2. Olaszország 9, 3. Görögország 9, 4. Macedónia 3, 5. Hollandia 3, 6. Törökország 0. B csoport: Szerbia–Románia 14-5, Spanyolország–Montenegró 10-10, NémetországHorvátország 10-9. A csoport állása: 1. Szerbia 12, 2. Montenegró 7, 3. Németország 6, 4. Horvátország 6, 5. Spanyolország 4, 6. Románia 0. Nők, A csoport, 2. forduló: Magyarország–Hollandia 9-8, Oroszország–Nagy-Britannia 15-10. 3. forduló: Magyarország–Oroszország 12-9, Hollandia–Nagy-Britannia 12-6. A csoport végeredménye: 1. Oroszország 9, 2. Magyarország 6, 3. Hollandia 3, 4. Nagy-Britannia 0.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés