Hirdetés

Vizes vb: vasárnap belecsapnak az úszók is

Hosszú Katinka többször is megörvendeztetheti a magyar szurkolókat •  Fotó: Facebook

Hosszú Katinka többször is megörvendeztetheti a magyar szurkolókat

Fotó: Facebook

Vasárnap a Duna Arénában várhatóan telt ház előtt megkezdődnek a vizes világbajnokság úszóversenyei; Sós Csaba magyar szövetségi kapitány korábban elmondta, hogy tíz éremmel, közte négy arannyal rendkívül elégedett lenne.

MTI

2017. július 22., 14:592017. július 22., 14:59

Már a nyitónapon komoly esély van a magyar éremszerzésre, ugyanis 400 méter gyorson Kapás Boglárka a szám felnőtt, Késely Ajna pedig junior Európa-bajnokaként állhat rajtkőre. A favorit ugyanakkor az ötszörös olimpiai bajnok, 400-on, 800-on és 1500-on is világcsúcstartó amerikai csodaúszó, Katie Ledecky, mögötte azonban Kapás harcban lehet a dobogóért.

A második versenynapon,

Hirdetés

hétfőn minden bizonnyal megszületik az első magyar arany,

ekkor kerül sor a női 200 méteres vegyesúszás döntőjére. Hosszú Katinka, Rio háromszoros olimpiai bajnoka 2013 óta nem kapott ki ebben a számban - illetve 400 méter vegyesen sem -, ráadásul két éve a világcsúcs is az ő nevéhez fűződik. Döntőbe jutása esetén ugyanezen a napon a Kazanyban mindhárom pillangó számban érmes Cseh László 50 méteren lesz érdekelt, két éve, a tatár fővárosban a sprintszámban harmadikként csapott célba.

Kedd este rendezik a női 1500 méter gyors fináléját, ahol hasonlóan a nyitónaphoz, Ledecky mögött az olimpiai bronzérmes Kapás, illetve Késely is odaérhet a dobogóra. A vb egyik slágerszámának elődöntőire is ekkor kerül sor, 200 méter pillangón a címvédő Cseh László mellett az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, illetve a korábbi világ- és olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos csaphat össze.

Nem szabad megfeledkezni a 100 méter női hát döntőjéről sem, a szám olimpiai bajnoka ugyanis Hosszú Katinka, ennek ellenére nem feltétlenül ő az elsőszámú favorit. Nem biztos az sem, hogy Hosszú rajthoz áll, hiszen egy nappal korábban a szám elődöntője közel esik a 200 méter vegyes fináléjához, Kazanyban hasonló okokból vissza is lépett az előfutam után.

A szerda délutáni program érdekessége, hogy a világ elismerten két legjobb női úszója, Hosszú és Ledecky csak ezen a napon mérheti össze a tudását,

méghozzá a 200 méter gyors döntőjében.

Csütörtökön viszonylag kevés az esély arra, hogy a biztosan teltházas Duna Aréna közönsége hazai éremnek örüljön, azonban egy nagy kedvenc visszatérésének lehet majd szemtanúja, ugyanis Gyurta Dániel délelőtt indul a 200 méter mell előfutamában, majd délután - várhatóan - az elődöntőjében.

A szám londoni olimpiai bajnokát, évekig verhetetlen világbajnokát és volt világcsúcstartóját két évvel ezelőtt Kazanyban letaszították trónjáról, majd Rióban csak 17. helyen végzett. Azóta edzőt váltott és gőzerővel készül, azonban nagy kérdés, hogy miképpen tud megküzdeni hátfájdalmával, amely néhány hete kínozza.

Szombaton újra a Kapás–Késely-duó bizonyíthat Ledeckyvel szemben, ezúttal 800 méter gyorson. Száz méter pillangón Cseh László a szám olimpiai és világbajnoki ezüstérmeseként vélhetően ott lesz majd a fináléban, de a 200-on junior világcsúcstartó Milák Kristóf szereplése sem lenne nagy meglepetés. Ugyanekkor Hosszú Katinka 200 méter háton a szám olimpiai ezüstérmeseként az egyik nagy esélyes.

A vasárnapi zárónapot egyértelműen Hosszú koronázhatja meg,

hiszen 400 méter vegyesen is egyeduralkodóként ugrik majd medencébe. Riói botlása után a férfiaknál Verrasztó Dávidot is újra az éremesélyesek között lehet említeni, mivel a római versenyen úszott 4:07.47 perces idejénél ebben az évben csak az amerikai Chase Kalisz ért el jobb időt (4:06.99).

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés