Hirdetés

Vizes vb: Hosszú tovább fejlődne pillangón a 200 méteren szerzett bronz után

A harmadik helyezett Hosszú Katinka, a győztes spanyol Mireia Belmonte és a második helyezett német Franziska Hentke •  Fotó: MTI

A harmadik helyezett Hosszú Katinka, a győztes spanyol Mireia Belmonte és a második helyezett német Franziska Hentke

Fotó: MTI

Rendkívül boldog és elégedett volt Hosszú Katinka a 200 méter pillangón szerzett bronzérmét követően csütörtökön a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

Hírösszefoglaló

2017. július 27., 23:112017. július 27., 23:11

2017. július 28., 00:192017. július 28., 00:19

„Majdnem, hogy jobban örültem ennek a bronznak, mint a kétszáz vegyesen szerzett aranynak, mert arra mindenki számított és elvárta” – nyilatkozta a háromszoros olimpiai bajnok, aki 2009 és 2013 után szerzett vb-bronzot ebben a számban, amelyben csütörtökön Szilágyi Liliána hetedik lett.

Hosszú a 7-es, Szilágyi pedig az 1-es pályáról vágott neki a finálénak,

Hirdetés

a „Ria, Ria, Hungária!” ezúttal is szinte felrobbantotta az arénát.

Hosszú keményen kezdett, féltávnál elsőként fordult, majd az utolsó 50-nek a harmadik helyről vágott neki. Hatalmas hajrába kezdett, s ugyan az első két helyre nem igazán volt esélye, de magabiztosan szerezte meg a bronzérmet az olimpiai bajnok spanyol Mireia Belmonte és a német Franziska Hentke mögött. Az Eb-ezüstérmes Szilágyi végig a 7–8. helyen úszott.

Hosszú ilyen időt négy éve nem produkált, de kicsivel tovább tartott az új technika elsajátítása.
Megjegyezte, ez egy nagy önbizalomlöket, a sok év munka, amit beletett a pillangóba, az ki fog jönni. Szeretne még tovább fejlődni ebben az úszásnemben.

Hosszú nem sokkal később már a 4x200 méteres gyorsváltó utolsó tagjaként állt rajtkőre, és

elképesztő hátrányból csinált szoros küzdelmet, amelynek végén hatodik lett a magyar csapat.

„A váltó mindig is olyan energiákat mozgatott meg, amelyről azt sem tudjuk, hogy van. Ráadásul ilyen fantasztikus környezetben vagyunk, három társam pedig ott áll mögöttem. Szerettünk volna dobogóra állni, reális cél volt, hátha Tokióra odaérünk. Remélem, benne leszek még akkor is a váltóban” – mondta.

A 28 éves bajai úszósztár a magyar csapat negyedik érmét szerezte a világbajnokságon: vasárnap a 4x100 méteres gyorsváltó lett harmadik, hétfőn Hosszú védte meg címét 200 méter vegyesen, szerdán pedig Cseh László végzett második helyen 200 méter pillangón.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés