Hirdetés

„Királyként” vonul vissza Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, a világ egyik legjobb centere

Kis Gábor (11-es sapkával) nem bánja, hogy nem volt idegenlégiós, és egész pályafutását magyar csapatokban töltötte

Kis Gábor (11-es sapkával) nem bánja, hogy nem volt idegenlégiós, és egész pályafutását magyar csapatokban töltötte

A szezon végén visszavonul Kis Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, a Szolnok csapatának centere.

MTI

2019. március 11., 10:592019. március 11., 10:59

2019. március 11., 11:042019. március 11., 11:04

A 2008-ban, Pekingben aranyérmes játékos a vlv.hu szaklapnak nyilatkozva jelentette be döntését, melyet elsősorban korával indokolt.

„Egyszerűen úgy éreztem, hogy eljött az idő. Nagyon sok év eltelt, center vagyok, és 36 évesen azt kezdtem el érezni, hogy egy-egy meccs után a regenerálódási idő nagyon eltávolodott a számomra korábban megszokottól” – mondta Kis, aki korábban évekig gerincsérvvel küzdött, ám azon már túl van, így nem egészségi problémák miatt hozta meg a döntést.

Idézet
Egy kemény meccs hatását régen már másnap nem éreztem, most előfordul, hogy három napig tart, míg teljesen rendbe jövök” – közölte a Kicsi becenévre hallgató kiváló játékos.

A 170-szeres válogatott vízilabdázó hozzátette, gondolkodott azon, hogy még egy évig folytassa, klubja is szerette volna, ha játszik még, de decemberben megszületett a kisfia, és ő szeretne a jövőben a lehető legtöbb időt a családjával tölteni. Bevallotta: szolnoki csapattársa, a szerb válogatottal olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címet begyűjtő Milan Alekszics úgy reagált, amikor tájékoztatta őt a döntéséről: „Nem baj, Gabi, király voltál és királyként fogsz visszavonulni!”

Hirdetés

Az olimpiai bajnoki cím mellett Kis Gábor a válogatottal világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet is nyert, kétszer szerzett Eb-bronzot, továbbá tagja volt a riói olimpián ötödik helyezett gárdának is. Klubszinten hatszor nyert magyar bajnokságot, legnagyobb sikere pedig a Szolnokkal 2017-ben elért Bajnokok Ligája-győzelem volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés