
Fotó: Agerpres
Nem csupán a futam napja telt az eső jegyében, hanem a szombati időmérő is, így történhetett meg, hogy az élcsapatok a megszokottnál jóval hátrább kerültek a rajtrácson. A világbajnoki pontversenyben élen álló Lewis Hamilton (McLaren–Mercedes) és szerelőgárdája eltaktikázta magát: az időmérő második szakaszának elején még köztes abroncsokat szereltek föl, ennek következtében a szakadó esőben csupán az utolsó helyet tudta megszerezni. Hiába cseréltek aztán extrém esőgumira, ez már nem segített, így a fiatal brit csupán a 15. helyre volt jó. A világbajnoki címvédő, a Ferrarival kötött szerződését a hétvégén 2010-ig meghosszabbító Kimi Räikkönen nem hibázott ekkorát, ám így is csak egy hellyel tudta megelőzni riválisát. Nem jutott be a harmadik szakaszba a pontversenyben harmadik Robert Kubica (BMW) sem, így az első két sor igencsak „energikusra” sikeredett: a négy Red Bull-érdekeltségű versenyautó közül három itt kapott helyet. Az első rajtkockát Sebastian Vettel szerezte meg – történelmet írva, hiszen 21 évesen és 74 naposan ő a legfiatalabb versenyző, aki valaha Forma–1-es futamon pole pozíciót szerzett –, mellé a nagyok közül egyedüliként Heikki Kovalainen (McLaren–Mercedes) fért be, míg a harmadik-negyedik helyről Mark Webber (Red Bull), illetve Sebastien Bourdais (Toro Rosso–Ferrari) indult. A pontversenyben második Felipe Massa (Ferrari) csupán a hatodik helyre volt jó.
A futam izgalmaira a rajt után még két kört kellett várni, az eső miatt ugyanis biztonsági autó felvezetésével indultak a versenyzők. Bourdais azonban már ekkor kiszállt a dobogóért folytatott versenyből, autója ugyanis nem indult be, így a boxutcából kellett rajtolnia. A safety car kiállása után Vettel kihasználta, hogy egyedül előtte nem borította be esőfüggönnyel a többi autó a pályát, és elhúzott. A látványos küzdelmek a hátsó traktusban kezdődtek, ahol Räikkönen és Hamilton viaskodott az előrébb jutásért. A legnagyobb küzdelmet Fisichellával (Force India) vívták, az olaszon mindketten nagyon nehezen hámozták át magukat. Hamilton aztán rákapcsolt, és Räikkönent is lehagyva egyre előrébb „lopakodott” – már ha lopakodásnak lehet nevezni azt a technikát, amelynek segítségével például Glockot (Toyota) valósággal lelökte a pályáról. Fisichella pedig „megfizetett”, amiért föltartotta a nagyágyúkat, ugyanis hátulról nekikoccant Coulthard Red Bulljának, amitől első vezetőszárnya meglazult, majd egy egyenes szakaszban le is vált, az autója pedig nyílegyenesen fúródott a védőfalba.
Hamilton viszont nem törődött semmivel és senkivel, és ellentmondást nem tűrően nyomta a gázpedált, aminek következtében az 53 körös futam 23. körében már a második helyen autózott. A McLaren taktikája 26 körrel a vége előtt vált nyilvánvalóvá: Hamilton ugyanis ekkor állt ki először a boxba, és 27 körre elegendő üzemanyagot kapott. Az időjárás azonban megtréfálta, hiába ígértek ugyanis a meteorológusok újabb felhőszakadást a futam idejére, az eső elmaradt, így Hamiltonnak – hasonló cipőben járó kollégáival együtt – ismét ki kellett állnia, hogy az esőgumit köztes abroncsokra cserélje. Ennek nyomán csak a hetedik helyen, Massa mögött tudott autózni, és nem tudott előzni. Webber meg is érkezett a nyakára, és meg is előzte volna, ha egy kis kakaskodást követően nem koccannak össze a két versenyautó kerekei, és az ausztrál nem hagyja el a pályát. Két körrel a vége előtt a másik Red Bull is megjárta: Nakadzsima (Williams) darálta le Coulthard versenyautójának első vezetőszárnyát, a pályán szétszóródó roncsdarabok pedig nem kevés fejfájást okoztak a többieknek.
Az élen autózó Vettel azonban még ettől sem zavartatta magát: fegyelmezetten vezetve, nagyon sokat verve a mezőnyre elsőként haladt át a célvonalon, így nem csupán a legfiatalabb pole pozíciót szerző pilóta címét hódította el Fernando Alonsótól, hanem a legfiatalabb futamgyőztesnek kijáró dicsőséget is. Amit még ő maga sem hitt el: a fejét fogva haladt el a kockás zászló előtt, majd a dobogón is örömtáncot járt. A német meglepetésember mellett Kovalainen és Kubica locsolhatta önfeledten a pezsgőt a dobogóról.
„Tökéletes hétvége, előbb pole pozíció, majd futamgyőzelem, ez egészen fantasztikus, egyszerűen hihetetlen – lelkendezett Vettel. – Nagyszerűen ment az autó, működött a versenystratégiánk, kifogástalan volt a csapatmunka, egyszóval fantasztikus versenyt sikerült megnyernem: persze hogy ez életem legszebb napja”.
B. L.
Felvilágosították a pilótákat
A Forma–1-es pilóták Olasz Nagydíj előtti eligazításán a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) munkatársa, Charlie Whiting tisztázta, hogy a versenyzőknek mit szabad és mit nem azután, hogy levágták a sikánt a pályán futam közben. A versenyzőknek legalább egy kanyart meg kell várniuk, mielőtt újra megpróbálnák megelőzni azt a társukat, aki mellett a sikán levágását követően elmentek, majd jogosulatlanul megszerzett pozíciójukat visszaadták. A sikán levágása utáni teendőkre a Belga Nagydíjon történt incidens miatt hívták fel a versenyzők figyelmét, a mclarenes Lewis Hamiltont ugyanis megbüntették Spában, és elveszítette a futamgyőzelmet. A McLaren–Mercedes fellebbezett a versenybírók döntése ellen, az ügyet szeptember 22-én tárgyalja az FIA illetékes szerve.
Olasz Nagydíj, pontszerzők: 1. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso), 2. Heikki Kovalainen (finn, McLaren–Mercedes), 3. Robert Kubica (lengyel, BMW–Sauber), 4. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 5. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber), 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 7. Lewis Hamilton (brit, McLaren– Mercedes), 8. Mark Webber (ausztrál, Red Bull). A pontverseny állása, pilóták: 1. Hamilton 78 pont, 2. Massa 77, 3. Kubica 64, 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 57, 5. Heidfeld 53, 6. Kovalainen 51, 7. Alonso 28, 8. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 26, 9. Vettel 23, 10. Webber 20, 11. Timo Glock (német, Toyota) 15, 12. Nelson Piquet (brazil, Renault) 13, 13. Rubens Barrichello (brazil, Honda) 11, 14. Nico Rosberg (német, Williams) 9, 15. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 8, 16. David Coulthard (brit, Red Bull) 6, 17. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 4, 18. Jenson Button (brit, Honda) 3. Csapatok: 1. Ferrari 134, 2. McLaren–Mercedes 129, 3. BMW– Sauber 117, 4. Toyota 41, 5. Renault 41, 6. Toro Rosso 27, 7. Red Bull 26, 8. Williams 17, 9. Honda 14.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.