Hirdetés

Verhetetlen listavezető

Kézilabda – A címvédő Brassói Rulmentul kikapott Déván. A Kolozsvár U Jolidon női kézilabdacsapata sem tudott megálljt parancsolni a továbbra is száz százalékosan teljesítő Rîmnicu Vâlcea-i Oltchimnak a Nemzeti Liga 12. fordulójában. Az erdélyi csapat hazai pályán 26-23-as vereséget szenvedett Gheorghe Tadici együttesétől. A forduló meglepetését a címvédő Brassói Rulmentul dévai veresége jelentette.

Krónika

Krónika

2006. december 18., 00:002006. december 18., 00:00

A győzelem nehezen jött össze a listavezető Oltchimnak. Mindkét csapat pontatlanul játszott, ám a tapasztaltabb vendégek eredményesebben használták ki ellenfelük hibáit. Az első félidőben a jól kezdő kolozsváriak legfőképpen Anca Amariei, Senocico és Paraschiv energikus játékának köszönhetően uralták a mérkőzést, és kapusuk, Cristina Cucuian védéseinek köszönhetően is a félidő végén egygólos előnnyel vonulhattak az öltözőkbe. Tíz perccel a vége előtt, 21-21-es állásnál azonban megtörtek a hazaiak, Huþupan-Dinu, az Oltchim hálóőre is hatékonyabban hárította az U lövéseit – a kolozsváriak 9 percen keresztül nem találtak az ellenfél hálójába. A 6 gólig jutó Steluþa Luca eközben értékes találatokat szerzett, így a vâlceai csapat meglépett, és megnyerte a nem túl színvonalas mérkőzést.
Bár a játék minősége nem nőtt fel egy rangadó szintjére, az összecsapásnak megvolt a derbi hangulata: rengeteg szabálytalanság és sportszerűtlenség jellemezte a találkozót. A hazaiak részéről Anca Anmariei könyöksérülés miatt nem tudta végigjátszani a mérkőzést, míg az Oltchim kézilabdázói közül Adina Meiroºu térdbántalmak miatt hagyta el idő előtt a játékteret. A játékvezető két piros lapot is kiosztott: a vendégek csapatából Gâlcã és Beºe is a lelátókról figyelte a találkozó utolsó perceit.

Hírösszefoglaló


Női Nemzeti Liga, 12. forduló: Kolozsvári U Jolidon–Rm.Vâlcea-i Oltchim 23-26. További eredmények: Nagybányai HCM–Temesvári Universitatea 32-19, Marosvásárhelyi Mureºul–Rapid 30-33, Brãilai Dunãrea–Romani HCM 32-24, Konstancai Tomis–Galaci Oþelul 26-20, Poºta Cîlnãu-i Astral–Zilahi HC 35-26, Dévai Cetate–Brassói Rulmentul 22-19. Az élcsoport: 1. Oltchim 24, 2. Brassó 20, 3. Kolozsvár 18.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés