
Gabriel Vașvari: legalább két-öt fordulónak el kell telnie, amíg formába lendülünk (archív felvétel)
Fotó: Sánta Imre
„Mindegy, kivel kerülünk össze, lesz esélyünk továbbjutni. Már bizonyítottuk, hogy a Sepsi OSK erős csapat” – mondta a Krónikának Gabriel Vașvari, a háromszékiek középpályása a labdarúgó-Román Kupa elődöntőjének szerdán 11 órára tervezett sorsolása kapcsán.
2020. június 09., 18:262020. június 09., 18:26
2020. június 09., 18:272020. június 09., 18:27
A Sepsi OSK mellett az FCSB, a Dinamo és a Iași együttese van még versenyben, a 33 éves játékos pedig úgy véli, hogy közülük mindenki elkerülné a szentgyörgyieket.
– tette hozzá. A sorsolást a hazai sportcsatornák élőben közvetítik, az első mérkőzések pedig június 24-én lesznek. Hétvégén viszont már a Liga 1 is folytatódik, amikor is a playoffban érdekelt Sepsi OSK a Hermannstadtot fogadja. Vașvari hasznosnak véli a lejátszott barátságos mérkőzésüket, mert fontosnak tartja, hogy minél hamarabb ritmusba lendüljenek. „Sajnos csak egy barátságos mérkőzést tudtunk játszani, de a többiek is ebben a helyzetben vannak és mindenki azonos szintről indul majd.
– mondta. A korábbi korlátozásokról kérdezvén a háromfős kis csoportokban történő edzést nehezményezte, mert szerinte az nem kínált lehetőséget változatos gyakorlásra, ugyanakkor az edzőtábort is furcsállta, amiért a szállodában csak ők voltak és a szobájukban étkeztek. „Nem tudom, szerintem kicsit szélsőséges volt, de most ilyen időket élünk” – tette hozzá.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!