A második tíz percbenledolgozták hátrányukat, sőt fordítottak,a harmadik negyedben pedig – hasonlóan a három héttelezelőtti Dinamo elleni mérkőzéshez, amikor szinténa harmadik játékrészben döntöttékel a meccs sorsát – valósággal kivégeztéka kolozsváriakat. Beindult ugyanis az amerikai légió,és úgy fölpörgették az iramot, hogynem csupán a nézők, de a kolozsvári játékosokis alig tudták figyelemmel követni a pályánzajló eseményeket. Jujuan Cooley megállíthatatlanvolt, Andersonnal sem bírtak a vendégek, McCulloughpedig jó néhány triplával járulthozzá a csapat sikeréhez.
Az U szerb edzője, Miodrag Periszicshiába került többször is agyvérzésközeliállapotba a pálya szélén, tanítványaia továbbiakban sem tudtak mit kezdeni a rendkívüljól védekező marosvásárhelyiekkel,akiket őrjöngve biztatott a sportcsarnokot zsúfolásigmegtöltő, a lelátók mellett a körfolyosókonis tömött sorokban szurkoló közönség.A kolozsváriak támadásai rendre befulladtak apalánk alatt, és még azt sem voltak képesekkihasználni, hogy a hazai csapat percekig nem szerzettkosarat. Sőt a zárónegyedben a játékvezetőkáltal biztosított lehetőségekkel sem tudtakélni, hiába ítélték ugyanis megnekik egymás után a büntetőket, sorozatosanhibáztak. A hazaiak viszont a végére ismétformába lendültek, így aztán a lefújásután a közönség ismét lelkesentapsolhatta kedvenceit, akik egy újabb nagycsapat skalpjátgyűjtötték be.
A hazaiak közül McCullogh 29pontot szerzett, míg Anderson 24, Cooley 21 és Selvey10 ponttal segítette hozzá csapatát agyőzelemhez. A kolozsváriak legeredményesebbjénekSeals bizonyult – az amerikai kosaras 29 pontot dobottMarosvásárhelyen.
A osztály, férfiak, 18.forduló: Marosvásárhelyi BC Mureº –Kolozsvári U Mobitelco: 94:83.
B. L.
További eredmények: AradiWest Petrom–Nagyszebeni CSU Atlassib 85:111, BukarestiDinamo–Brassói CSU Cuadripol 102:69, Temesvári Elba–Szászmedgyesi Gaz Metan 87:80, Rapid–Piteºti-i BCMUS Argeº73:90, Otopeni-i CS–Nagyváradi CSM Leonardo 84:77, Rm.Vîlcea-i BC–Ploieºti-i CSU Asesoft 73:102. Az élcsoport:1. Ploieºti 36, 2. Dinamo 30/ 17 mérkőzés, 3. Elba29.
Nők, 16. forduló: AradiICIM–Iaºi-i Naþional 80:48. A többi mérkőzéstfebruár 14-én játsszák.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.