
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a római úszó Európa-bajnokságon.
2022. augusztus 17., 20:082022. augusztus 17., 20:08
2022. augusztus 17., 20:592022. augusztus 17., 20:59
A UTE 19 éves versenyzője 1:57.72 perccel diadalmaskodott, megszerezve a felnőtt mezőnyben első nagymedencés érmét világversenyen.
Elsőnek fordult ötven méter után, háton növelte előnyét, majd mellen a második helyre csúszott vissza, de a hajrát ő bírta a legjobban, és nagy győzelmet aratott.
„Az elmúlt három évem rendkívül nehéz volt, rendre lecsúsztam arról, amit elterveztem. Az EYOF-on kezdődött, ahol aranyakat akartam és négy ezüsttel jöttem haza, utána az ifjúsági vb-n századokkal csúsztam ki a döntőből mindkét vegyes számban. Aztán jött a Covid, majd tavaly a budapesti Eb, ahol ötödik, az olimpián pedig huszadik lettem. Úgy nézett ki, soha nem lesz szerencsém, de végre megjött valami” – mondta a vegyes zónában a magyar újságíróknak Kós.
A fiatal úszó az MTI felvetésére megerősítette:
„Mondhatjuk ezt, mert eddig csak országos bajnokságot nyertem, ahol biztos volt az arany, most szerencsére például száz pillangón sikerült becsúsznom a döntőbe, itt meg összejött az arany. Ezt tovább kell csinálni, nem szabad, hogy visszajöjjön a régi Hubi” – mondta a sportoló.
A magyar küldöttségnek ez volt az ötödik aranya az olasz fővárosban.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!