Hirdetés

Újabb szatmárnémeti motoros a Dakar Ralin

• Tereprali Hírösszefoglaló • Jövõre is lesz erdélyi résztvevõje a Dakar Ralinak: Gyenes Emánuel (képünkön jobbra) a szintén szatmárnémeti Szilveszter Zsoltot követi majd a regionális MOL Dakar Teamben. „A Dakar Rali a világ legnehezebb erõnléti versenye. Nagyon fiatal vagyok még ehhez, de felkészültnek érzem magam. Célba akarok érni, be akarom bizonyítani magamnak és másoknak is, hogy képes vagyok helytállni” – nyilatkozta Gyenes Emánuel. A pilóta ugyanazzal a KTM motorral vág neki a Szaharának, mint amelyikkel Szilveszter Zsolt egy közúti baleset miatt csak öt szakaszt tudott teljesíteni az idei sivatagi száguldáson: a motoros egy gyorsasági etaphoz vezetõ összekötõ részen ütközött a belga Patrick Lebonnal, és lábtörést szenvedett. „Fiatal, lendületes, sikeréhes versenyzõt kerestünk a csapatba” – jellemezte Gyenest a MOL Dakar Team vezetõje, Szalay Balázs (balra), aki Bunkoczi Lászlóval az oldalán az autósok versenyében áll rajthoz. A regionális MOL Dakar Team az idén három motoros, egy autós és egy kamionos egységbõl áll majd; a kétkerekûeknél Gyenes Emánuelen kívül a szintén újonc magyarországi Kátai Péter (KTM) és a tapasztalt szlovák Jaroslav Katrinak (KTM) indul. A 2007-es sivatagi száguldást számos újítás jellemzi: a rajt ismét Lisszabonban lesz, de a szokásosnál késõbb, január 6-án. A 29. tereprali 15 versenynapja során a résztvevõk Portugáliából kiindulva haladnak majd át Marokkón, Mauritánián, majd Malin keresztül érnek január 21-én Szenegál fõvárosába, Dakarba. Romániát még egy motoros, Marcel Butuza képviseli majd a sivatagi száguldáson, míg a szintén Romániában versenyzõ, François Vuillet és Martin Freinademetz még nem döntötte el, hogy milyen ország színeiben indul. ----------

Gazda Árpád

2006. október 25., 00:002006. október 25., 00:00


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés