
Kapás Boglárka aranyos öröme
Fotó: Facebook/Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott
Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón, míg Hosszú Katinka és Burián Katalin 100 méter háton döntőbe jutott a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján.
2018. augusztus 06., 21:292018. augusztus 06., 21:29
2018. augusztus 06., 22:532018. augusztus 06., 22:53
A délutáni program mindjárt az egyetlen magyar érdekeltségű döntővel kezdődött: Kapás, aki 2010-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, de a repertoárjába csak nemrég vette vissza ezt a számot, az elődöntőben egyéni legjobbjától (2:07.54) mindössze 21 századdal elmaradva a harmadik, Szilágyi Liliána pedig a negyedik időt úszta.
A két magyar egymás mellől rajtolt, ötven méter után ők zárták a mezőnyt, majd Kapásnak sikerült ritmust váltania jobban és 150 méternél ötödik volt. Egy gyönyörű fordulóval rögtön a dobogó közelébe ért és fantasztikus hajrával nyert.
„Nagyon örülök, csak annak nem, hogy nem sikerült 2:07 alatt úsznom. Biztos vagyok benne, hogy tudok. Kicsit csodálkoztam Lilun, hogy nem kezdett erősen, a német lányról tudtam, mit fog úszni. Nagyon fontos ez a győzelem a karrieremben” – mondta Kapás. „Körülbelül fél éve vagyunk rajta újra a pillangón, szóval biztosan van még benne, és addig nem is nyugszom, amíg nem lesz meg az a 2:06-os idő” – válaszolta az MTI érdeklődésére az úszó, aki hozzátette, szívesen vállalná ezt a számot a tokiói olimpián is. Szilágyi elmondta, örül annak, hogy hosszú idő után elégedetten szállhatott ki a medencéből.
Kapás a magyar úszóválogatott negyedik érmét szerezte a skót nagyvárosban, Milák Kristóf 200 méter pillangón nyert Kenderesi Tamás előtt, Késely Ajna pedig 800 méter gyorson lett második. A magyar érdekeltségű elődöntők közül elsőként a női 100 méter hátat rendezték, amelyben a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka, illetve Burián Katalin is vízbe ugrott: a 29 éves klasszis 59.67 másodperces idővel második, Plagányi Zsolt tanítványa pedig – délelőtti egyéni csúcsát tovább javítva – 1:00.01 perccel hetedik helyen került a keddi fináléba.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!