Hirdetés

UEFA-lázban Bukarest

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

A három bukaresti élcsapat is megkezdte téli felkészülését: a Steauánál és a Dinamónál már az UEFA-kupa következő körére gondolva vezették le az első edzéseket, míg a Rapid játékosai új társukkal, a Liga 1 góllövőlistájának élén álló Ionel Ganeával barátkoztak. A Bajnokok Ligájából kiesett Steaua február közepén az UEFA-kupa címvédőjével, a spanyol FC Sevillával küzd meg a második legrangosabb európai kupasorozat legjobb 32 csapata között, ezért Cosmin Olãroiu vezetőedző már az első edzésen leszögezte, a játékosoknak már mostantól teljes erőbedobással kell dolgozniuk, ha túl akarnak jutni a spanyol bajnokság éllovasán.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. január 10., 00:002007. január 10., 00:00

A piros-kékek új kapusa, a brazil Andrey viszont csupán tíz percet követte a tréner utasításait, ugyanis már a bemelegítéskor a térdéhez kapott, sérülése pedig komolynak bizonyult. A csapat másik szerzeménye, az FC Vasluitól érkezett Croitoru viszont állta a sarat, míg a sérült Neºu és Opriþa, valamint az eltanácsolt Carlos kapus meg sem jelent a gyülekezőn.
Az edzés után Cosmin Olãroiu jó évként értékelte a 2006-os esztendőt, ám kiemelte, még izgalmasabb szezonra számít: “Három célt tűztünk ki idénre. A legfontosabb, hogy ismét bejussunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Az UEFA-kupában is nagyot szeretnénk alkotni, ám a döntőről csak akkor beszélhetünk, ha túljutunk az FC Sevillán. Emellett a Román Kupa megnyerését is célul tűztük ki”.
A Steaua az olaszországi Covercianóban kezdi meg ma a téli alapozást, majd január 23-ától Cipruson folytatja, ahol többek között a svájci Aarau csapatával és a lengyel Kielcével játszik felkészülési mérkőzést, majd február 7-én Moldova Köztársaság válogatottja ellen lép pályára.

A Benfica az első célpont

A Dinamo 13 pontos előnye birtokában nyugodtan várja a Liga 1 folytatását, ám az UEFA-kupában a piros-fehérekre is nehéz összecsapások várnak: Mircea Rednic csapata február 14-én a BL-ből kiesett Benficával méri össze erejét. A vezetőedző elégedetten beszélt a hosszú európai kupaszereplésre készülő jelenlegi játékosállományról, annak ellenére, hogy a gárda legeredményesebb játékosa, a 14 találatával a román bajnokság góllövőlistáját vezető Ganea a rivális Rapidhoz igazolt. Az érkezők névsorán jelenleg öt játékos található: Bãlace Temesvárról, Homei Sopronból igazolt Bukarestbe, Vranjkovics a Tîrgu Jiu-i Pandurii-t hagyta el a piros-fehérek kedvéért, míg Romanovs kapus és Smirnovs Lettországból költözik a román fővárosba.
“Az új játékosok értékesek, Ganea pedig pótolható. Jövő héten még legalább három futballista érkezése várható – jelentette ki Mircea Rednic. – A legfontosabb, hogy túljussunk a Benficán az UEFA-kupában, ami óriási teljesítmény lenne. A bajnokságnak pedig úgy állunk neki, mintha csak most kezdődnének a küzdelmek”.
A Dinamo játékosai ma Sãfticára utaznak, ahol 18-áig edzőtáboroznak, hogy két napra rá Portugáliában folytassák a felkészülést, ahol többek között a Vitoria Guimaraes együttesével is megmérkőznek.

Ganea visszatérése

A nemzetközi porondtól búcsút vett Rapid vezetősége már csak a bajnoki második hely megszerzését és a Román Kupa megnyerését várhatja el a csapattól. A megfogyatkozott célkitűzések teljesítése érdekében a vasutasok leigazolták Ganeát, aki nyolc évvel ezelőtt szintén a téli szünetben, a góllövőlista vezetőjeként érkezett Besztercéről Giuleºti-be – a csatár az 1998/99-es idényben gólkirály lett, a klub történetének második bajnoki címéhez juttatva a Rapidot.
Rãzvan Lucescu, a Rapid trénere megőrizte a tavaly ősszel szereplő játékosok jelentős részét. A legnagyobb fejtörést az örmény válogatott Karamyan okozza, aki egyelőre nem volt hajlandó szerződést hosszabbítani, így meg sem jelent az első edzésen. “Elégedett vagyok a játékoskerettel, ettől függetlenül még szeretnénk egy-két igazolást nyélbe ütni. A felkészülés alatt a legfontosabb, hogy fejben helyre rázódjon a csapat. Fel kell készüljünk, csak önmagunkra számíthatunk” – nyilatkozta Rãzvan Lucescu.
A Rapid január 16-án tíz napra a Kanári-szigetekre utazik, ahol a Rosenborggal és a Bröndbyvel játszik felkészülési mérkőzést, majd február 6-16. között Cipruson folytatja a téli alapozást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés