
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának tagjai közé jelölte elnökét, Csányi Sándort a sportág magyarországi szervezete.
2015. január 27., 16:342015. január 27., 16:34
Romániának ezzel szemben már egészen biztosan nem lesz képviselője a kontinentális testületben, mivel – korábbi szándékaival ellentétben – Mircea Sandu nem száll versenybe újabb mandátumért a március 24-i tisztújító közgyűlésen, a román szövetség (FRF) pedig senkit sem jelölt tagságra.
A romániai labdarúgás „keresztapja” először 2007-ben vált az UEFA végrehajtó bizottságának tagjává, majd 2011-ben újraválasztották. A Román Labdarúgó-szövetség volt elnökének mandátuma hamarosan lejár, és bár pár hónappal korábban még pályázni akart egy újabb négy évre szóló megbízatásra, ezt a FRF jelenlegi vezetése nem támogatta, Sandu pedig már nem erőltette annak a korábbi megegyezésnek a betartását, miszerint a szövetség idén is jelölni fogja a végrehajtó testületbe.
Mircea Sandu mellett Senes Erzik (török), Angel Maria Villar Llona (spanyol), Grigorij Szurkisz (ukrán), Szergej Furszenko (orosz), Peter Gillieron (svájci) és Boriszlav Mihajlov (bolgár) mandátuma jár le. Az keddre vált hivatalossá, hogy a hét megüresedő helyért 12-en szállnak versenybe.
A tagokat 2015 és 2019 közötti időszakra választják meg a bécsi kongresszuson. Csányi Sándor mellett Peter Gillieron (svájci), Fernando Gomes (portugál), Yngve Hallen (norvég), Trefor Lloyd Hughes (walesi), Boriszlav Mihajlov (bolgár), Campbell Ogilvie (skót), Davor Suker (horvát), Grigorij Szurkisz (ukrán), Geir Thorsteinsson (izlandi), Angel Maria Villar Llona (spanyol) és Servet Yardimci (török) neve szerepel a jelöltlistán.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!