
Fotó: MTI
Geráék ma a ciprusiakkaljátszanak, és ha – csakúgy, mint az eddigi hategymás elleni meccsen – nyernek, szerdán aBulgária–Lettország összecsapásgyőztesével játszanak, ellenkező esetben a párharcvesztese vár rájuk.
„A mi feladatunk fiatal, szerethetőés eredményes magyar válogatott kialakítása.Az idősebb futballisták közül csak olyanokat hívokbe, akiknek valóban megtiszteltetés a szereplésa válogatottban” – jelentette ki Várhidi Péter.A kapitány nem fogalmazott meg konkrét elvárásta ciprusi négyes tornával kapcsolatban. „Tízévvel ezelőtt még toronymagas esélyeskéntléptünk volna pályára Ciprus ellen, ez ahelyzet azóta megváltozott. Ellenfelünk az utóbbiidőben legyőzte Spanyolországot, Írországot,és közel állt a világbajnoki bronzérmesnémet válogatott megveréséhez is –jellemezte a házigazdák játékerejéta magyar szövetségi kapitány. –A négyestornán szeretnék minél több játékosnaklehetőséget biztosítani. Az elkövetkező párnap kiváló alkalom lesz egymás jobbmegismerésére.”
A Ciprusra utazó keretben hatolyan játékos szerepel, akik a címeres mezzel ismegbarátkozhatnak: a marosvásárhelyi születésűCsizmadia Csaba (Mattersburg), Filkor Attila (Internazionale), VaskóTamás, Tisza Tibor (Újpest), Zsidai Lászlóés Kanta József (MTK) első válogatottságátünnepelheti Cipruson. A torna további résztvevőiszámíthatnak legnevesebb labdarúgóikjátékára: jelen lesz a bolgár DimitarBerbatov és Valeri Bozsinov, a ciprusi Ioannis Okkas ésMichael Constantinou, valamint a lett Maris Verpakovskis is.
P. A.
Keret
Hármas fociest Londonban
Négy barátságoslabdarúgó-mérkőzésnek ad otthont maNagy-Britannia, amelyből hármat Londonban egy időbenbonyolítanak le. A Brazília–Portugáliaösszecsapást (Prima Tv, 22.00) az Arsenal stadionjában,az Emiratesben rendezik, Görögország válogatottjaa Fulham otthonában, a Craven Cottage-ben csap összeDél-Koreával, míg Dánia ésAusztrália a Loftus Roadon, a Queens Park Rangers pályájánméri össze erejét. Észak-ÍrországBelfastban fogadja Wales válogatottját.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.