
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra legyőzte a világbajnok spanyol csapatot a Splitben zajló 35. Európa-bajnokság csütörtöki elődöntőjében.
2022. szeptember 08., 20:152022. szeptember 08., 20:15
2022. szeptember 08., 21:172022. szeptember 08., 21:17
A magyarok a múltat tekintve igen jó előjelekkel várhatták a rangadót, mivel a kontinensviadalok történetében a két fél eddigi 19 összecsapásán veretlenek maradtak, a spanyolok 16 vereség mellett csupán három döntetlent tudtak felmutatni. Legutóbb a Duna Arénában rendezett, két évvel ezelőtti Eb fináléjában az akkor még Märcz Tamás által irányított hazai csapat ötméteresekkel múlta felül a riválist, amely aztán tavaly az olimpiai bronzmérkőzésen sem tudott törleszteni, ugyanis ott simán alulmaradt. Varga Zsolt szövetségi kapitány a már szokásosnak tekinthető 13 játékosának szavazott bizalmat, azaz Ágh György és Vadovics Viktor maradt ki a meccskeretből.
A ráúszásból a spanyolok hozták el a labdát, majd első támadásuknál büntetőt kaptak, azonban a 2020-as, budapesti döntő negatív hőse, Álvaro Granados a kapufára vágta a labdát. A világbajnok a második támadásánál emberelőnyben már nem hibázott, így a magyarok az egész Eb-n először kerültek hátrányba, de Német centerből azonnal válaszolt. A második spanyol gól után nem sikerült egyből egyenlíteni, mert Molnár és Zalánki lövését is hárította a spanyol kapus. Ezt pedig megbüntette az ellenfél, amely második fórját is gólra váltotta, a túloldalon viszont kimaradt az első magyar emberelőny, pedig egy remek bejátszásból Német közelről húzhatott a kapura, de a spanyol kapus ismét bravúrral védett. A harmadik emberhátrányt már kivédekezték a magyarok, sőt a negyed vége előtt a szépítés is összejött a csapatkapitány Jansik emberelőnyös találatával.
Manhercz Krisztián gólokkal és szemfüles labdaszerzéssel is villogott az elődöntőben
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A második felvonásra kezdett összeállni a magyarokra az egész Eb-n jellemző szoros, szervezett védekezés, amely nem „ízlett” a spanyoloknak sem, akik azonban a bejátszások után a center posztról folyton emberelőnybe kerültek, s bár javult a magyarok létszámhátrányos védekezése is, egy ilyen szituációból ismét kétgólosra hizlalta előnyét a rivális. Ahogy elmaradtak a spanyol fórok, úgy a gólok is, ez pedig lehetőséget kínált az egyenlítésre, ami Manhercz büntetőjével és távoli bombájával valósult meg. A nagyszünet előtti percekben előbb a spanyolok egy, majd a magyarok Nagy révén két fórt használtak ki, így Varga Zsolt tanítványai 6-5-nél először vezettek, ráadásul utána Burián akcióból is betalált, miközben Vogel is egyre többször védett.
A fordulást követően a spanyolok némi szerencsével zárkóztak fel, mert Granados emberelőnyös lövése a keresztlécről Vogelre pattant, majd úgy a kapuba. Ennél is nagyobb baj volt, hogy Jansik összeszedte a második kiállítását, illetve a túloldalon kimaradt sorozatban három magyar fór. Vogel viszont sorozatos bravúrjaival kezdte megbabonázni az ellenfél játékosait, sorra akadályozta meg a rivális egyenlítését, mígnem Munarriz Egana bombázott a keresztléc alá.
Óriási akaratról és küzdőszellemről tettek tanúbizonyságot Burián Gergőék
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Az utolsó nyolc percet Vogel újabb védései vezették fel, csakhogy a magyar fór is kimaradt, Jansik húzását tolta keresztlécre a spanyol kapus. A több mint tíz percig tartó magyar gólcsendet aztán Zalánki keresztlécről hálóba vágódó bombája törte meg. Ezt követően Nagy nemcsak labdát szerzett, hanem az akció végén váratlan pattintott lövésével a spanyol kapust is meglepte, így négy perccel a vége előtt ismét kettővel vezettek a magyarok. Vogel továbbra is extázisban védett, teljesen elbizonytalanította a spanyolokat, eközben Molnár találata pedig már jószerivel a magyar győzelmet jelentette. Innen nem volt visszaút a spanyoloknak, akik már csak szépíteni tudtak, így huszadszor is nyeretlenek maradtak a magyarokkal szemben az Eb-ken.
A júliusban kinevezett Varga Zsolt szövetségi kapitány alaposan megfiatalított együttese szombaton romániai idő szerint 21.30-tól a horvát–olasz párharc győztesével találkoznak a döntőben.
Férfiak, elődöntő:
Magyarország-Spanyolország 10-8 (2-3, 5-2, 0-2, 3-1)
----------------------------------------------------
magyar gólszerzők: Nagy 3, Manhercz 2, Német, Jansik, Burián, Zalánki, Molnár 1-1

Tizedikként zárta Románia férfi vízilabda-válogatottja a Horvátországban zajló Európa-bajnokságot: csütörtöki zárómeccsén mindössze egyetlen gólt dobott az olimpiai címvédő Szerbiának.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!