Ezt alátámasztandó hozta fel, hogy a favoritok között számon tartott Michael Rogerst például engedték megszökni vasárnap, noha az elmúlt években ilyen nem fordulhatott volna elő. Az ausztrál minden bizonnyal nagy előnnyel is ért volna célba, ha az egyik lejtmenetben nem szenved olyan súlyos sérüléseket, amelyek a verseny feladására kényszerítik. „Még tíz-tizenöt versenyző bízhat a végső sikerben, mivel a vasárnapi támadásaim nem vezettek eredményre, és így nem szóródott az élmezőny” – mondta Moreau, aki jelenleg hetedik az összetettben.
A legerősebb csapattal rendelkező Astana komoly gondban van, mert két legjobb versenyzője, a kazah Alekszandr Vinokurov és a német Andreas Klöden egyaránt komoly sérüléseket szenvedett – előbbinek mindkét térdét tizenöt öltéssel varrták össze – még mielőtt a verseny végső kimenetelét befolyásoló, kulcsfontosságú alpesi szakaszok következtek volna. Az Astana vasárnap meglepő döntést hozott, ugyanis Andrej Kasecskint engedte az élmezőnnyel haladni, ugyanakkor visszarendelték a szenvedő Vinokurov mellé a láthatóan jobb erőben lévő Klödent, hogy segítsen a kazahnak.
Ma egy újabb alpesi szakasszal folytatódik a verseny, majd legközelebb szombattól válik érdekessé a jelenleg Michael Rasmussen által viselt sárga trikóért folytatott harc, ugyanis akkor kerül sor egy egyéni időfutamra.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.