Hirdetés

Teremfutball: a román válogatott ma a házigazda horvátok ellen kezd az Eb-n

Mától Horvátországban mutathatja meg a román teremfutball-válogatott, mit kezd azzal a szerencsével, amely az idei Európa-bajnokság csoportjainak sorsolásakor szegődött a spanyol Sito Rivera által felkészített együttes mellé.

Páva Adorján

2012. január 31., 08:382012. január 31., 08:38

 Románia ugyanis a legkönnyebb trióban küzd majd a továbbjutásért Splitben, a kontinensviadal A csoportjában, ahol ma este a házigazdákkal (Eurosport, 22.00), csütörtökön pedig a csehekkel (Eurosport 2, 19.30) méri össze erejét. A világranglista 14. helyén álló horvátok házigazdaszerepüknek köszönhetően várták az első kalapból a sorsolást, így a rangsorban jelenleg 17, a harmadik értékcsoportból kikerült románok igazán örültek, hogy az ő triójukban kaptak helyet. És a második ellenfél, a világranglistán 13. Csehország sem ijeszti meg a román csapatot, hiszen a csehek 9 meccse nem tudtak nyerni ellenük. Eközben például a C csoportban a világ jelenlegi harmadik és negyedik legerősebb válogatottja, Olaszország és Oroszország is megküzd egymással. Itt a 44. helyezett törököknek nem sok babér teremhet, hiszen a négy csoportból az első két helyen végzett együttes jut a negyeddöntőbe.

A románok a selejtezőcsoportjukban is együtt szerepeltek a csehekkel, akikkel karöltve jutottak tovább a tavalyi marosvásárhelyi tornáról. Mégpedig úgy, hogy a még a szlovákokat és a norvégokat felvonultató négyes utolsó mérkőzésén egy, a csehek elleni 1-0-s román siker mindkét együttest továbbjuttatta – ez az eredmény pedig meg is született, úgy, hogy a meccs második részében a csapatok végigpasszolgatták a hátralévő időt, a szintén 6 ponttal zárt szlovákok kárára. A 2003-ban megalapított román teremfutball-válogatott így 2007 után ismét Eb-résztvevő, és jó esélyekkel pályázik arra, hogy először túljusson a kontinensviadal csoportkörén. Öt évvel ezelőtt Portóban szintén szembekerültek a románok a csehekkel, és szintén legyőzték őket (8-4), akkor viszont a házigazda portugálok és a későbbi győztes spanyolok már túl nagy falatnak bizonyultak. A horvátokkal tavaly januárban két idegenbeli barátságos meccset játszott Sito Rivera alakulata, akkor 4-1-re nyertek, majd 5-2-re kikaptak a románok.

A csapat ezúttal is a romániai porondon egyeduralkodó klub, a Marosvásárhelyi City’us játékosaira épül, de a hat Maros-parti játékoson kívül Galacról, Győrből, Debrecenből, a Kanári-szigetekről és Andorrából is érkeztek játékosok. Robert Lupu, a City’us játékosa leginkább a hazai közönségtől tart: „Tudjuk, hogy az első meccsünkön 10 ezer horvát fog ellenünk drukkolni, de ha nem tudsz elbírni ekkora nyomást, akkor nincs mit keressél egy ilyen rangos világversenyen.” A negyeddöntőben az A csoport továbbjutói a B jelű hármasból továbblépett együttesekkel játszanak keresztbe, azaz a világelső spanyolok, az ukránok vagy a szlovénok következhetnek. A döntőt február 11-én rendezik.

Európa-bajnokság, a csoportbeosztások, A csoport (Split): Horvátország, Csehország, Románia. B csoport (Zágráb): Spanyolország, Ukrajna, Szlovénia. C csoport (Split): Olaszország, Oroszország, Törökország. D csoport (Zágráb): Portugália, Szerbia, Azerbajdzsán.

A román válogatott játékoskerete, kapusok: Vlad Iancu (Galaci United), Vlad Gheţe (DEAC Armada Debrecen). Mezőnyjátékosok: Florin Matei, Robert Lupu, Dumitru Stoica, Răzvan Radu, Florin Ignat, Csoma Alpár (Marosvásárhelyi City’us), Marian Şotârcă, Emil Răducu (Hotels Plaza Andorra), Ion Al-Ioani, Gabriel Dobre (ETO Győr), Cosmin Gherman (Galac), Sáfár Gyula (Galdar Gran Canaria).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés