
2009. május 19., 10:312009. május 19., 10:31
„Mi továbbra is készek vagyunk megoldást találni a folytatást illetően, azonban idáig nem keresett meg Martinez úr sem engem, sem pedig barátomat és menedzseremet, Stefanót – közölte Talmácsi. – Bevett szokás, hogy a profi sportban a sportolót érintő kérdésekben mindig az őt képviselő menedzserrel kell tárgyalni, a versenyző feladata pedig, hogy mindig a maximumot nyújtva versenyezzen. Bárki bármit mondhat, a döntés az enyém volt, aki Stefanót támadja, az engem is támad.”
A magyar versenyző hozzátette, bár őt még nem értesítette az istálló vezetője, ha a héten Budapestre megy, szívesen találkozik vele, ám a szerződés feltételeiről továbbra sem ővele, hanem jó barátjával és egyben menedzserével kell tárgyalni. „Stefano most is azon dolgozik, hogy mielőbb újra versenyezhessek, és én maximálisan megbízom benne, hiszen évek óta együtt dolgozunk. Olasz emberként, amit csak tudott megtett értem, a magyar motorsportért. Az én sikerem pedig hozzájárult az egész ország hírnevének növeléséhez, és mindebben óriási szerepe volt és van Stefanónak is” – jelentette ki a korábban a 125 kcm-esek között világbajnokságot nyert Talmácsi.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.