Hirdetés

Szépen csillog az ezüst is: nem sikerült a címvédés a Fradinak a vízilabda Bajnokok Ligájában

A 2019-es aranyérem után ezúttal a második helyen végzett a Ferencváros együttese a legrangosabb európai klubbajnokságban •  Fotó: Fradi.hu

A 2019-es aranyérem után ezúttal a második helyen végzett a Ferencváros együttese a legrangosabb európai klubbajnokságban

Fotó: Fradi.hu

A Ferencváros címvédőként a második helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2020/21-es kiírásában: Varga Zsolt együttese szombaton, a belgrádi nyolcas döntő fináléjában 9-6-ra kikapott az immáron kilencszeres győztes olasz Pro Reccótól.

MTI

2021. június 05., 23:142021. június 05., 23:14

2021. június 05., 23:282021. június 05., 23:28

Már a találkozó előtt nehéz helyzetbe került a Ferencváros, ugyanis Sedlmayer Tamást utólagosan egy, az elődöntőben elkövetett durvasága miatt eltiltották a finálétól. A legrangosabb európai kupa elhódítása mellett mindkét csapat számára javítási lehetőség is volt a döntő, mivel egyikük sem tudott hazája bajnokságában első lenni. Az elődöntőhöz hasonlóan a játékvezetők csak úgy szórták a kiállításokat, tíz fórt osztottak ki az első negyedeben – öt-öt elosztásban –, így még inkább felértékelődött a létszámfölényes szituációk kihasználása. A Recco 3-2-re nyerte ezt a szakaszt úgy is, hogy Vogel Soma az utolsó másodpercekben ziccert védett.

A második negyedben is fej fej mellett haladtak a csapatok, a fiatal Vigvári Vendel, illetve Vámos Márton is bombagólt szerzett a zöld-fehérektől, a felek döntetlennel mentek a nagyszünetre.

Hirdetés

A harmadik játékrész elején sokasodtak Varga Zsolt gondjai, és nemcsak azért, mert másfél perc alatt két góllal elment az olasz csapat, hanem mert Jannisz Funtulisz és Mezei Tamás is kipontozódott. A Ferencváros úgy vágott neki az utolsó nyolc percnek, hogy másfél negyed óta nem szerzett gólt.

A fináléban Varga Dénesnek, a zöld-fehérek csapatkapitányának sem ment úgy a játék, mint az elődöntőben •  Fotó: Fradi.hu Galéria

A fináléban Varga Dénesnek, a zöld-fehérek csapatkapitányának sem ment úgy a játék, mint az elődöntőben

Fotó: Fradi.hu

A hajrában az olaszok szinte csak őrizték az eredményt, a magyar együttes játékosai pedig egyre inkább elkészültek erejükkel és támadásban már nem tudtak veszélyesek lenni. A Recco négy perccel a vége előtt a mezőny legjobbjának, Dusan Mandicnak a harmadik találatával háromra növelte a különbséget, innen pedig már nem volt visszaút a magyar csapatnak.

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád::
döntő: Pro Recco (olasz)-FTC-Telekom Waterpolo 9-6 (3-2, 2-3, 2-0, 2-1)
-----------------------------------------------------------------
gólszerzők: Mandic 3, Figlioli, Di Fulvio 2-2, Younger, Echenique 1-1, illetve Vigvári, Constantin-Bicari 2-2, Vámos, Jaksic 1-1

a 3. helyért:
Brescia (olasz)-CN Barceloneta (spanyol) 13-7 (3-1, 6-2, 2-2, 2-2)
az 5. helyért:
Jug Dubrovnik (horvát)-Waspo Hannover (német) 16-11 (3-2, 6-1, 5-4, 2-4)
a 7. helyért:
Olympiakosz (görög)-CN Marseille (francia) 13-12 (5-2, 2-4, 4-4, 2-2)

Az elmúlt tíz év bajnokai:
2011: Partizan Beograd (szerb)
2012: Pro Recco
2013: Crvena zvezda (szerb)
2014: CN Barceloneta
2015: Pro Recco
2016: Jug Dubrovnik
2017: Szolnoki Dózsa
2018: Olympiakosz
2019: FTC-Telekom Waterpolo
2020: -
2021: Pro Recco

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés