
Novák Károly Eduárd miniszter érdemoklevelet nyújt át Ana Maria Popescu párbajtőrözőnek
Fotó: Sport és ifjúsági minisztérium
Kölcsönösen bocsánatot kért egymástól csütörtökön Novák Eduárd sportminiszter és Ana Maria Popescu olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó azt követően, hogy a tárcavezető szerencsétlen kijelentést tett a sportolóval kapcsolatban, utóbbi pedig elutasította a kézfogást a miniszterrel.
2021. július 29., 18:452021. július 29., 18:45
2021. július 29., 19:052021. július 29., 19:05
A romániai sajtóban tág teret kapott, hogy a múlt hét végén olimpiai ezüstérmet nyerő Popescu több finanszírozást kért a román sportnak, a kijelentésével szembesített miniszter pedig gratuláló mondatai mellett azt is kijelentette, hogy a vívó akkor sem nyerhette volna meg az aranyérmet, ha a vívószövetség ötmillió lejjel több támogatást kapott volna. E kijelentés következménye volt, hogy a Bukarestbe kedden hazaérkező Popescu a repülőtéren elutasította, hogy kezet fogjon a miniszterrel, és sértődöttségének akkor is hangot adott, amikor a mikrofontól a miniszterhez is szólt. „Azt hittem, hogy az ötmillió lejes csekkel fog várni, de nem baj. Van még időnk, hogy ideadja, és hogy megépítsük a csarnokot a gyermekeknek” – nyilatkozta a sportoló.
Novák Eduárd a közszolgálati televízió csütörtöki adásában sajnálatának adott hangot a történtek miatt. Hozzátette: félreértették a szavait. „Ha én nem értem egy olyan sportoló áldozatvállalását, aki az ötödik olimpiáján vesz részt, akkor senki sem értheti. Én is az ötödik paralimpiára készülök, és tudom, hogy mennyit kell ezért dolgozni” – jelentette ki a csíkszeredai miniszter, aki Románia egyetlen paralimpiai bajnoka, kerékpározóként Londonban szerzett aranyérmet. A miniszter azt is megjegyezte, nem neheztel a sportolóra, neki tárcavezetőként az a feladata, hogy képviselje a román sportot, még akkor is, ha közben átkozzák és támadják.
Popescu közösségi oldalán tett bejegyzésében kért elnézést a minisztertől, amiért udvariatlanul elutasította a feléje nyújtott kezet. Hozzátette: az ezüstérem megnyerése utáni segélykiáltásával azt próbálta elérni, hogy a mögötte jövő gyerekek jobb esélyekkel érhessék el a maximális potenciáljukat, mint neki volt erre lehetősége. „Én valóban azt kívánom Novák Eduárd sportolónak, hogy aranyéremmel térjen haza a tokiói paralimpiáról” – zárta bejegyzését Popescu.

Bocsánatkérésre szólították fel egy szerencsétlen kijelentése miatt Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminisztert, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kerékpározót az Ana Maria Popescu párbajtőröző tokiói szereplésével kapcsolatos kijelentése miatt.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!