Hirdetés

Szeben megyében zajlott az országúti kerékpáros bajnokság fordulója

Szeben megyében, Cód és Szentágota települések vonzáskörzetében rendezték a hétvégén a romániai országúti kerékpáros bajnokság fordulóját.

Krónika

2019. június 30., 19:012019. június 30., 19:01

2019. június 30., 19:032019. június 30., 19:03

A Román Kerékpáros Szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint Románia új országúti bajnoka a Giotti Victoria versenyzője, Vlad Dobre lett, míg U23-as kategóriában csapattársának, Denis Vulcannak a nyakába akasztották az aranyérmet.

Hirdetés

A csíkszeredai Team Novák csapata versenyzői közül Novák Edvárd kadett kategóriában a második helyen végzett. A csíki istálló szerint nagyszerű teljesítmény ez a fiatal sportolótól, hiszen erős mezőnyben érte el az eredményt: a megmérettetésen egy másodpercen belül egyszerre 7 sportoló érkezett célba. Ebben a kategóriában a 60 kilométeres távot 1,5 óra alatt teljesítették és összesen 24 induló volt.

Az országúti kerékpáros bajnokság vasárnapi zárófutama során 180 kilométer várt a versenyzőkre egy olyan szakaszon, amelyet dombos körpályán alakítottak ki. A paralimpiai bajnok Novák Károly Eduárd benne volt a nap szökésében, a táv háromnegyedét a mezőny elején versenyezte végig, végül a 7. helyen végzett. Az ugyancsak csíkszeredai Balázsi Lóránt az U23-as kategóriában a 6. helyen zárt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
2025. november 05., szerda

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet

Egykori klubjai, játékosai, közéleti személyiségek, politikusok búcsúztatják és méltatják a 88 éves korában elhunyt Jenei Imrét. Akire a román Superliga, a másod- és harmadosztály következő fordulójában egyperces néma főhajtással emlékeznek.

Soha nem engedte, hogy tanár úrnak szólítsák. Jenei Imrét gyászolja a román és magyar futballvilág, közélet
Hirdetés
Hirdetés