
Archív felvétel
Fotó: Facebook/Magyar Terep-rallye
Pénteken és szombaton folytatódik a nyílt magyar tereprali-bajnokság, a szatmárnémeti központtal sorra kerülő verseny pedig a szakág történetének első közös magyar–román viadala lesz.
2021. június 03., 10:552021. június 03., 10:55
2021. június 03., 12:212021. június 03., 12:21
A futam sajtószolgálatának közleménye szerint öt ország versenyzői adták le nevezésüket az eseményre, amelynek versenytávja csaknem 300 kilométer, és 42 magyar induló vesz részt rajta.
A versenyzőkre hat gyorsasági szakasz vár, pénteken kétszer 25 kilométert, szombaton pedig négyszer 60 kilométert kell megtenniük.
– idézte a közlemény Csató Attilát, a viadal magyar szervezőjét, aki hozzátette, a világjárvány miatt elrendelt előírásoknak teljes mértékben eleget tesznek az eseményen.
„A verseny központjában is lesz bőven látnivaló, mert a mezőnynek Szatmárnémetin belül is meg kell tennie egy megközelítőleg három kilométeres kört, ami ugyan az értékelésbe nem számít bele, de kötelező teljesíteni” – mondta a navigátorként többszörös magyar bajnok szervező.
A nyílt magyar tereprali-bajnokság szezonnyitó futamán diadalmaskodó cseh Miroslav Zapletal ezúttal nem áll rajthoz, mert Kazahsztánban versenyez.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!