
Rosszul lett. Szalai Ádámot mentők vitték el az amszterdami arénából
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, Marco Rossi szövetségi kapitány asszisztense rosszul lett a hollandok elleni, szombat esti Nemzetek Ligája-mérkőzésen, az eset miatt a meccset is félbe kellett szakítani.
2024. november 16., 22:232024. november 16., 22:23
2024. november 16., 23:312024. november 16., 23:31
A mérkőzést – amelyen addig a magyar válogatott két ígéretes helyzetet is kialakított – a 8. percben kellett megszakítania a játékvezetőnek,
Az orvosi stáb azonnal odarohant, a kispad körül pedig először a magyar stáb tagjai alkottak sorfalat, majd egy paravánt is felállítottak a szervezők.
Sokáig azt sem lehetett tudni, ki lett rosszul, aztán derült ki, hogy Szalai az.
– közölte a Nemzeti Sport.
Jó tíz perc után hordágyon vitték kórházba a 86-szoros válogatottat, az M4 Sport kommentátora, Hajdú B. István szerint úgy tűnt, hogy öntudatánál van.
Később Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke közölte, hogy öntudatánál van, kivizsgálása zajlik.
A mérkőzés ezt követően újraindult, de folytatódott a magyarok számára a negatívumok sora: a spanyol játékvezető egy, még Szalai rosszulléte előtti esetet videón újranézett, és Nikitscher kezezése miatt büntetőt ítélt a hollandok javára, amit Weghorst magabiztosan értékesített.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is nyomon követte Szalai Ádám állapotát. 23 óra után közzétett posztja szerint

A csoport második helyének megszerzése, ezzel együtt a negyeddöntő lesz a tétje szombaton az amszterdami holland–magyar mérkőzésnek a Nemzetek Ligája élvonalát jelentő A divízióban.
Antal Árpád hivatalos beadványban fordult az FRF vezetőségéhez, a fegyelmi és etikai bizottsághoz, valamint a játékvezetők szervezetéhez a Sepsi OSK – Bukaresti Dinamo meccsen többször is felcsendült magyarellenes, idegengyűlölő szurkolói rigmusok miatt.
Magyarország válogatottja 2-1-re legyőzte Ukrajnát hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának negyedik fordulójában. Szoboszlai Dominikék ezzel revansot vettek a budapesti vereségért.
A magyar válogatott 1-0-ra nyert Georgia (Grúzia) ellen pénteken a labdarúgó Nemzetek Ligája B divíziójának harmadik fordulójában. Ezzel egy időben Románia nemzeti csapata újabb súlyos vereséget szenvedett, ezúttal a lengyelektől.
Magyarország válogatottja gól nélküli döntetlent játszott az északír csapattal hétfőn a labdarúgó Nemzetek Ligája második fordulójának B divíziós mérkőzésén. Románia nemzeti együttese eközben súlyos vereséget szenvedett a bosnyákoktól Bukarestben.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott negyedikként zárta az Eurokupát, mivel a bukaresti négyes döntő vasárnapi bronzmérkőzésén 33-30-ra kikapott a házigazda román csapattól.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra kikapott pénteken a Puskás Arénában a vendég ukránoktól a Nemzetek Ligája B divíziójának első fordulójában. Vereséggel rajtolt a sorozatban Románia válogatottja is.
A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában.
Olasz és szerb kirakatcsapatokat kapott ellenfélül a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti gárda centere, Vancsik Levente szerint csapata megpróbálja kihozni magából a maximumot a nehéz ellenfelekkel szemben.
Második mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében, így a következő szezonban is a legrangosabb európai kupasorozat tizenhat együttese között szerepel a Nagyváradi VSK.
Vas Barnabás nyerte a román országúti kerékpáros körversenyt, amelynek vasárnapi záróetapján csapattársa, Pakot András második lett.
szóljon hozzá!