Hirdetés

Sorsdöntő meccs vár a magyarokra Boszniában

Hajrá, magyarok!

Nagyon fontos boszniai kiszállás vár a magyarokra

Fotó: MLSZ

A hollandok elleni bravúros pontszerzésnek köszönhetően a magyar labdarúgó-válogatott várja kedvezőbb helyzetből a bennmaradás szempontjából sorsdöntő hétfői boszniai mérkőzést a Nemzetek Ligája élvonalának negyedik fordulójában.

Krónika

2024. október 13., 09:542024. október 13., 09:54

2024. október 13., 09:562024. október 13., 09:56

A két nyeretlen csapat (a magyarok 2, a bosnyákok 1 ponttal állnak) zenicai csatájának győztese szinte biztosan az osztályozót jelentő harmadik helyen zár majd. Amennyiben Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai gyűjtik be a három pontot a romániai idő szerint 21.45-kor kezdődő hétfői összecsapáson, akkor

egyrészt matematikailag versenyben maradnak a negyeddöntőt érő első két helyért, másrészt négy pontra eltávolodnak közvetlen riválisuktól, akiknek így mindkét hátralévő találkozójukat meg kellene nyerniük, hogy legyen esélyük a bennmaradásra.

Hirdetés

Fordított esetben a bosnyákok kétpontos előnyre tennének szert, így a magyarok kerülnének győzelmi kényszerbe úgy, hogy az utolsó két körben az erősebb hollandokkal és németekkel találkoznak. A döntetlennel nem dőlne el a harmadik hely sorsa, de a nemzeti együttes maradna lépéselőnyben, azaz a bosnyákoknak kellene olyan bravúrt elérniük az előzéshez, mint ami a magyar csapatnak összejött pénteken az Eb-elődöntős hollandokkal szemben.

Az MTI emlékeztet: a magyar válogatott az Oranje ellen sikerrel tért vissza régi, jól bevált taktikájához, amellyel korábban olyan nagy skalpokat gyűjtött, mint Angliáé vagy Németországé, azaz stabil és szervezett védekezésből vezetett néhány gyors és veszélyes ellenakciót. Ezúttal ez döntetlenre volt elég, viszont Bosznia-Hercegovinában a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető szeretné, ha csapata többet támadna.

korábban írtuk

Magyar–holland: Rossi bravúros eredményt, Koeman igazságos döntetlent emleget
Magyar–holland: Rossi bravúros eredményt, Koeman igazságos döntetlent emleget

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligájában.

A nagyobb labdabirtoklási arány és több támadásvezetés elérése mellett legalább olyan fontos lesz a védelem stabilitásának megőrzése, mert ha sikerül kapott gól nélkül zárni, az önmagában garancia a magyaroknak kedvező döntetlenre.

Azonban éppen a hátsó alakzat összeállítása okozhatja a legnagyobb gondot Rossinak,

mert Balogh Botond már pénteken sem léphetett pályára, Hollandia ellen pedig Dárdai Mártont sérülés miatt kellett lecserélnie a szünetben, márpedig Edin Dzeko személyében az ellenfél legjobb játékosa éppen a középcsatár. A múltat tekintve az biztató, hogy a magyarok az eddigi öt találkozón még sosem szenvedtek vereséget Bosznia-Hercegovinától.

A több mint hat éve regnáló Rossi hatalmas mérföldkőhöz érkezik a válogatott kispadján, ugyanis hétfőn a 70. találkozójával megelőzi az örökrangsorban a legendás Aranycsapat mesterét, Sebes Gusztávot, azaz immár egyedül áll majd a második helyen Baróti Lajos mögött.

A csoport másik mérkőzésén az éllovas németek a hollandokat fogadják a müncheni rangadón, ahol a csoportelsőség lesz a tét. A győztes nagy eséllyel az élen végez majd, míg pontosztozkodás esetén a németek maradnak lépéselőnyben.

Az NL lebonyolítása a mostani idényre változott, a négyes első és második helyezettje a jövő márciusi, oda-visszavágós negyeddöntőbe jut, a harmadik ugyancsak tavasz elején osztályozóra kényszerül a B divízió egyik csoportmásodikjával, míg a negyedik kiesik a másodosztályba.

Egyébként a Mircea Lucescu által irányított román válogatott továbbra is hibátlan a C ligában:

szombaton este 3-0-nyertek Cipruson. Kedden az eddig pont nélkül álló Litvánia vendégeként folytatják, Koszovó 6, Ciprus 3 ponttal rendelkezik.

A Nemzetek Ligájával – ha közvetetten is, de – megkezdődött a 2026-os vb-selejtező európai része. Az NL-ből közvetlenül nem lehet kijutni a sportág csúcseseményére, csupán négy pótselejtezős helyet osztanak ki. Ezt az a négy legmagasabban rangsorolt NL-csoportgyőztes szerzi meg, amely a jövő évi hagyományos selejtezősorozatban nem végez a csoportja közvetlen kijutást jelentő első és pótselejtezőt érő második helyén sem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés