
Amerikai irányítójának, Marcus Hattennek sérülése árnyékolta be a Nagyváradi VSK élvonalbeli férfi kosárlabdacsapatának szerda esti, 95:66 arányú győzelmét a vendég Kolozsvári CSU ellen.
2015. január 15., 19:222015. január 15., 19:22
Az egészségügyi problémák miatt már amúgy is megtizedelt alakulat alapemberének egy ütközés következtében olyan súlyosan megsérült a térde, hogy a pályáról egyenesen a kórházba kellett szállítani a bajnokság 14. fordulójában jegyzett találkozón.
„Emiatt a begyűjtött kötelező pontok értéktelenné válnak. Abból, amit láttam, Hatten sérülése nagyon súlyos, hozzáadódik a már amúgy is nagyon nagy számú hiányzóinkhoz. Már nem is találok szavakat erre a helyzetre. Talán nem kellene ezt így hivatalosan kimondanom, de magamban lassan már egyéb célkitűzést fogalmaztam meg erre a szezonra. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fogunk a végsőkig küzdeni” – nyilatkozta Cristian Achim.
Az elmúlt idényben ezüstérmes gárda vezetőedzője rámutatott, hogy Dillon irányítóként való szerepeltetése csak vészmegoldást jelenthet, egyéb opciója viszont nemigen maradt a folytatásra.
Carmin Popa, a Kolozsvári Universitatea edzője is sajnálatának adott hangot a történtek miatt. „Remélem, nem túl súlyos, hiszen kulcsember a csapatukban. Társai viszont önkívületben, felszabadultan játszottak ezután, ehhez pedig gratulálni szeretnék nekik. Nagyon tetszett ez a váradi csapat” – fogalmazott a szakember. Hozzátette, reményei szerint hamarosan saját kerete is összeszokik.
„Egy másik Kolozsvári CSU leszünk, hogy ne nevessen rajtunk a világ” – szögezte le az összetettben nyeretlenül sereghajtó Szamos-parti gárda trénere. Egyik korábbi ifjonca, Sebastian Ionescu egykori U16-os válogatott irányító különben épp ezen a találkozón mutatkozott be váradi színekben. Az 1991-ben született kosaras várhatóan a folytatásban is szerephez jut, hiszen Hattent csütörtökön megoperálták, felépülése hosszadalmas lesz.
Sikerrel folytatódott szerda este a bajnoki pontvadászat a Marosvásárhelynek is, amely a Medgyes vendégeként nyert 80:74-re, míg a Piteşti hazai pályán győzte le 90:88-ra a Temesvári Timbát. A 14. forduló további három meccsét februárra, illetve márciusra halasztották, a hétvégén már a 15. etapban lépnek pályára a csapatok. A DigiSport a Târgu Jiu–Piteşti (szombat 17 óra), a Kolozsvári BT-U–Medgyes (vasárnap 18 óra), a Craiova–Marosvásárhely (vasárnap 18 óra) meccseket, valamint a Ploieşti-i Asesoft–Nagyvárad rangadót (szombat 20 óra) sugározza élőben.
A bajnoki címvédő prahovaiak amúgy szerda este második vereségüket szenvedték el az Európa Kupa legjobb 32-es mezőnyében, 84:67-re alulmaradtak Franciaországban a Nancyval szemben.
Ugyanaznap a Közép-Európa Ligában bizonyított az Aradi ICIM női csapata, amely hazai környezetben nyert 81:64-re a Bécsi Flying Foxes Post ellen, és ezzel a B csoport élére állt. A Maros-partiak szombaton már a hazai bajnokság 18. fordulójában lépnek pályára Nagyváradon. Az összetettben listavezető Sepsiszentgyörgy Alexandrián vendégeskedik, Gyulafehérvárra a Temesvár látogat, míg a bajnoki címvédő Târgoviştét a Szatmárnémeti fogadja.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!