
Fotó: A szerző felvétele
2012. március 12., 05:452012. március 12., 05:45
Annak ellenére, hogy a lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) január 25-ei döntésében Sepsit szabadon igazolható játékosnak nyilvánította, a Dumitru Dragomir által elnökölt profiliga, különböző okokra hivatkozva, hétről hétre halogatta a legutóbb a másodosztályos Temesvári Poliban futballozó hátvéd játékjogának megadását. „Egy olyan futballistával kötöttünk munkaszerződést, és egy olyan labdarúgót fizettünk, aki nem játszhatott. Ezért valakinek kártérítést kell fizetnie” – jelentette ki Anton Heleşteanu, az FCM menedzsere.
Mint ismeretes, jogerős ítéletében a CAS egyértelműen kimondta: Sepsi 2010. február 12-én a Temesvárral kötött szerződése felbontottnak tekinthető, mégpedig a Béga-parti klub hibájából. A Svájcban székelő sportbíróság 500 ezer eurós kártérítésre kötelezte az élvonalból többek között éppen a Benficától leigazolt Sepsi ki nem fizetett vételára miatt kizárt temesvári csapatot. „Nem értem, miért nem lehetett az első pillanattól tiszteletben tartani a sportbíróság döntését. Azt kell hinnem, hogy Iancu úr befolyásáról van szó, illetve a LPF bosszújáról, mivel volt bátorságom Lausanne-ban megfellebbezni az itthon hozott igazságtalan döntést” – nyilatkozta lapunknak az FCM frissen igazolt válogatott játékosa.
Sepsi arra is felhívta a figyelmet, hogy országszerte nagyon sok játékos van az ő helyzetében, akinek a klubvezetők több hónapos bérükkel tartoznak, és lényegében szabadon igazolhatóvá válhatnának, azonban nem mernek szembeszállni a rendszerrel. „Nem egyszerű dolog a LPF-vel itthon, majd Svájcban pereskedni, időt, ideget és sok-sok pénzt igényel. Nem mindenki engedheti meg magának” – vélekedett a balhátvéd.
A 24 éves Sepsi, aki néhány esztendővel ezelőtt a Bölöni László által edzett Rennes-ben is megfordult, most volt mestere 11-es számával mutatkozott be a marosvásárhelyi együttesben.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.