Hirdetés

Semedo a „családja” ellen

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nincs könnyű dolga Románia két, a Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt futballcsapatának: a kupasorozat második fordulója előtt összeméri erejét Kolozsváron a CFR és a Steaua a Liga 1 péntek esti összecsapásán. Kolozsváron, 25 ezer néző előtt mérkőzik meg egymással a Bajnokok Ligája csoportkörében is érdekelt két romániai együttes: a CFR a Steauát fogadja pénteken a Liga 1 9. fordulójának rangadóján. Az összecsapás – amelyre két nap alatt minden jegy elkelt – egyben főpróba is a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörének második fordulója előtt, amikor az erdélyiek a Chelsea-t fogadják, míg a Steaua a Fiorentina otthonába látogat.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. szeptember 26., 00:002008. szeptember 26., 00:00

A derbit a bukarestiek várják jobb helyzetből: jelenleg 19 ponttal a táblázat élén állnak, míg a Gépész utcaiak 14 ponttal ötödikek a bajnokságban. Pedig az idényt a CFR kezdte jobban, a címvédőnek az első forduló után már 3 pont előnye volt az elmúlt szezon ezüstérmesével szemben. Azonban a harmadik és a hatodik forduló között nem tudott nyerni a kolozsvári vasutascsapat, amely időszak alatt a bukarestiek 8 pontot hoztak az erdélyieken. A 6. forduló után viszont Ioan Andone vezetőedzőt Maurizio Trombetta váltotta a kispadon, és a húzás bejött: a CFR Besztercén még nyögvenyelősen, de nyert, míg az AS Roma elleni idegenbeli BL-meccsen, illetve a Konstancai Farul elleni hazai bajnokin már sziporkázott, így a kolozsváriak is jó hangulatban várhatják a péntek esti összecsapást.
A mérkőzés a 27. lesz, amelyet a bajnokságban vív egymás ellen a két rivális. A mérleg a Steauának kedvez: 13 megnyert meccs mellett 4 döntetlent játszott, és kilencszer kapott ki. A két együttes legutóbbi összecsapásán is bukaresti siker született – a piros-kékek tavasszal 3-1-re verték az akkor élen álló erdélyieket, az őszi idényben pedig Kolozsváron gól nélküli döntetlen született.
Iuliu Mureşan, a bajnokcsapat elnöke nem lenne megelégedve ezzel az eredménnyel pénteken is. „Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk, mind a Liga 1-ben, mind a Bajnokok Ligájában, ám fel vagyunk készülve. Sokan már nem hiszik, hogy még meg tudjuk nyerni a bajnokságot, de ne feledjük, hogy Rómában is kevesen fogadtak volna ránk. Úgy gondolom, a Steauával fogunk küzdeni ebben az idényben a bajnoki címért, de korai lenne azt mondani, hogy pénteken a bajnokság rangadóját játsszuk: ez még csak a forduló derbije” – fogalmazott az erdélyi sportvezető. Iuliu Mureşan kijelentette, nem tart Semedótól, aki nemrég még a Gépész utcában volt közönségkedvenc, ám most már a Steauát erősíti. „Ha féltünk volna tőle, nem adjuk el. Ez így van rendben: a futballisták jönnek, de mennek is” – mondta a CFR elnöke.
A Kolozsváron két évet eltöltött Semedo elismerte, nehéz lesz korábbi csapata ellen játszani. „Beszéltem volt csapattársaimmal: azt mondták, rúghatok két gólt, de akkor a CFR fog nyerni 3-2-re. Nehéz lesz ellenük játszanom, még most is hiányoznak, hiszen mindenhová együtt jártunk, olyanok voltunk, mint egy család” – nyilatkozta a lisszaboni születésű, 29 éves középpályás. Ám megtörténhet, hogy Semedo pályára sem lép a rangadón, ugyanis George Becali klubtulajdonos azt tanácsolta Marius Lăcătuşnak, a Steaua trénerének, hogy pihentesse a Fiorentina elleni összecsapásra. „Szerintem Toja és Nicoliţă kellene hogy szerepeljen a széleken a CFR ellen, míg Székely és Semedo az olaszok ellen játszhatna – mondta a bukaresti üzletember, aki szerint a pénteki bajnoki találkozó fontosabb, mint a keddi firenzei BL-meccs. – Nehéz mérkőzés vár ránk, de a CFR-nek még nehezebb lesz, ugyanis ők vannak öt ponttal lemaradva mögöttünk. A Steaua senkitől sem fél, ám az biztos, hogy maximális teljesítményt kell nyújtanunk, ha nyerni akarunk. Ha ez összejön, elhúzhatunk 8 pontra, de a döntetlen sem lenne rossz eredmény”. Becali csapata sikere esetén fejenként 10 ezer euróval díjazná játékosait, míg a CFR futballistái győzelem esetén 15 ezer euróval gazdagodnának.

Liga 1, a 9. forduló menetrendje, péntek: Besztercei Gloria–Dinamo (Gsp Tv, 17.00), Iaşi-i Poli–FC Temesvár (Gsp Tv, 19.00), Kolozsvári CFR–Steaua (Antena 1, 20.45). Szombat: Craiovai U–Brassói FC (Gsp Tv, 17.00), FC Vaslui–Urziceni-i Unirea (Gsp Tv, 19.00), Konstancai Farul–Galaci Oţelul (Gsp Tv, 21.00). Vasárnap: Buzăui Gloria–Tîrgu Jiu-i Pandurii (Gsp Tv, 17.00), Otopeni–Szászmedgyesi Gaz Metan (GSP Tv, 19.00), Rapid–FC Argeş (Gsp Tv, 21.00).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés