A játékosként a román válogatottban 46-szor pályára lépett Selymes Tibor két hete azért mondott le a vezetőedzői tisztségről, mert akkor még visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot kapott egy kuvaiti futballcsapattól. „Végül nem sikerült megegyezni” – mondta a Krónikának a szakember.
Eközben George Alexandrescu klubelnök is bejelentette, lemond tisztségéről. Vízer Máriusz klubtulajdonos elfogadta a sportvezető döntését – aki üzleti elfoglaltságai miatt szakít a Libertyvel –, majd megkereste Selymes Tibort az új ajánlattal. „Vízer Máriusz megkért, hogy segítsek, s mivel nem egyeztem meg az arab csapattal, igent mondtam. A megegyezés szerint addig maradok, amíg nem kapok jobb ajánlatot” – nyilatkozta a nagyszalontaiak korábbi trénere, aki egy évet töltött el a Liberty kispadján. A jelenleg az argentin Alberto Hector Ortega által felkészített csapat – amely múlt szombaton 4-1-re kiütötte a forduló előtt éllovas Gyulafehérvári Unireát – csoportja 5. helyén áll, egy pontra lemaradva a listavezető Marosvásárhelyi FCM mögött.
„Vezetőedzőként is a feljutás kiharcolása volt a célom, most pedig klubelnökként szeretnék mindent megtenni ennek érdekében” – fogalmazott lapunknak Selymes Tibor. A 38 éves újdonsült sportvezető elismerte, még nincs teljesen tisztában teendőivel, ám számíthat elődje segítségére. „Jó viszonyban vagyok George Alexandrescuval, biztosan segít majd. Azt az idő dönti el, hogy elnökként vagy vezetőedzőként lehetek leginkább a klub segítségére” – mondta a korábban Vízer Máriusz magyarországi csapatát, az azóta tönkrement FC Sopront többször is felkészítő Selymes Tibor. Sűrű tisztségváltásaira kitérve a volt válogatott labdarúgó kiemelte, Sopronban – ahol egy év alatt három időszakban volt edző, illetve technikai igazgató is – „egészen más volt a helyzet”. Ezúttal ő mondott le, az újabb felkérést pedig azért fogadta el, mert jól érzi magát Nagyszalontán. „Kicsit sajnálom, hogy nem edzőként dolgozom, de hosszú távon trénerként képzelem el a jövőmet” – jegyezte meg a balánbányai születésű Selymes Tibor, hozzátéve, utódja, Ortega munkáját is segíteni fogja, hiszen elmondása szerint egyelőre jobban ismeri a román futballt, mint dél-amerikai kollégája, aki korábban csak hazájában, illetve olasz harmadosztályos csapatok trénereként dolgozott.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.