
Fotó: Agerpres
Közöltem is Vízer Máriusz klubtulajdonossal, az ajánlat olyan jó, hogy alaposan meg kell fontolnom. Ezután közös megegyezéssel arra a döntésre jutottunk, hogy jobb lesz, ha szétválnak útjaink” – nyilatkozta Selymes Tibor. A tréner nem árult el részleteket az arab csapat kilétéről. George Alexandrescu, a Liberty elnöke is csak annyit mondott, hogy tudomása szerint egy kuvaiti együttesről van szó. „Selymes a távozás mellett döntött, mert, ha jól tudom, a Kuvaitból érkezett ajánlat jóval előnyösebb, mint amilyet tőlünk kaphat” – mondta a klubvezető.
A román nemzeti együttesben 46-szor pályára lépett Selymes Tibor – aki a válogatott tagjaként részt vett az 1994-es és az 1998-as világbajnokságon, illetve az 1996-os Európa-bajnokságon – annak ellenére távozik a Bihar megyei együttes kispadjáról, hogy nemrég meghosszabbította nyár végéig szóló szerződését. A tréner 2007 szeptemberének közepén vette át a Liberty irányítását – akkor az olasz Lorenzo Rubinaccit váltotta a kispadon. A nagyszalontaiak a Liga 2 nyugati csoportja 9. helyén végeztek az elmúlt idényben, idén pedig az élvonalba való feljutást tűzték ki célul. A Liberty jól is kezdte a jelenlegi szezont: 5 fordulón keresztül veretlen volt, ám múlt hétvégén 1-0-ra kikapott az Aradi UTA vendégeként. A csapat jelenleg a táblázat 4. helyén áll, két ponttal lemaradva a 13 ponttal éllovas Gyulafehérvári Unirea mögött, illetve egy pontra a bajnokság végén szintén feljutást érő második helytől, amelyet a Temesvári CFR foglal el.
„Hiányozni fognak a játékosok, jó volt velük együtt dolgozni. Távozásomtól függetlenül a Libertynek olyan játékoskerete van, amellyel a feljutásért lehet harcolni” – mondta Selymes Tibor, aki 2006-ban Sopronban kezdte edzői pályafutását. Bemutatkozásának éve nem volt izgalmaktól mentes: az újdonsült szakembert háromszor nevezte ki, illetve menesztette Vízer Máriusz, aki akkor az azóta tönkrement magyarországi klubot is finanszírozta.
A játékosként a Debreceni VSC-nél, a Haladásnál, ciprusi és belgiumi csapatoknál, illetve a Bukaresti Dinamónál és a Brassói FC-nél is megfordult Selymes Tibor utódja egy argentin szakember lesz a nagyszalontaiak kispadján. Az 53 éves Alberto Hector Ortega eddig ismeretlen volt a romániai futballvilágban – korábban hazájában, illetve olasz harmadosztályos csapatok trénereként dolgozott.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.