
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel (Ferrari) győzelmét hozta a Forma–1-es autós gyorsasági versenysorozat vasárnapi Szingapúri Nagydíja.
2015. szeptember 20., 19:042015. szeptember 20., 19:04
A német klasszis (képünkön) gond nélkül, rajt-cél győzelmet aratva szerezte meg idei harmadik sikerét, miközben az eddig éllovas Mercedesek csak kínlódtak, és még a dobogóra sem fértek fel a fényárban úszó esti futam végén.
Már a szombati időmérőn Vettel volt a legjobb, a második helyről Daniel Ricciardo (Red Bull), a harmadikról pedig a másik ferraris, Kimi Räikkönen indulhatott. A világbajnoki pontversenyben élen álló Mercedesesek, Lewis Hamilton és Nico Rosberg csupán a harmadik sorba kvalifikáltak. Vettel a rajtot is kitűnően kapta el, a hatodik körre már közel hat másodperces előnyre tett szert Ricciardóval szemben. A 13. körig kevés látványos esemény történt, ekkor azonban Nico Hülkenberg (Force India–Mercedes) és Felipe Massa (Williams) kakaskodásának koccanás lett a vége – a baleset nyomán Hülkenberg autója az oldalfalba fúródott. A törmelékek összeszedéséig a rendezők pályára küldték a biztonsági autót.
A verseny csupán a 18. körben indulhatott újra. Ekkor Vettel ismét meg tudta őrizni előnyét, de Ricciardo szorosan a nyomában haladt. Közben Hamilton egy időre felgyorsult, majd egyszer csak annyira lelassult, hogy több vetélytársát is el kellett engednie. Az élen haladó Vettelnek viszont nem voltak ilyen gondjai: úgy beletaposott a gázba, hogy néhány kör után ismét jókora előnyre tett szert üldözőivel szemben.
A 33. körre aztán Hamilton megunta a kínlódást: miután semmilyen beállítási kombináció nem működött, a pontversenyben élen álló világbajnoki címvédő feladta a versenyt. Akárcsak egy körrel később egy másik világbajnok: Fernando Alonso (McLaren–Honda) sebességváltója megadta magát, így neki is hamarabb be kellett fejeznie a futamot.
A 37. körben aztán ismét be kellett küldeni a biztonsági autót, miután példátlan dolog történt: a pálya szélén egyszer csak megjelent egy férfi, aki nyugodtan sétált a veszélyes terepen, majd egyszerűen visszamászott a szalagkorláton túlra.
A biztonsági autó aztán hamarosan kijött, a pályára viszont ismét törmelék került, miután a Pastor Maldonadót (Lotus) támadó Jenson Button (McLaren–Honda) nekikoccant a venezuelainak. A továbbiakban már semmi nem akadályozta sem a versenyt, sem Vettelt, a német így idei harmadik győzelmét aratva elsőként haladt át a célvonalon. A második helyen Ricciardo, a harmadikon Räikkönen végzett.
„Életem egyik legjobb futama volt. Eléggé szoros volt, Daniel alaposan megszorongatott, sokat kellett taktikázni, nem volt könnyű tartanom a távolságot. Pénteken még nem volt teljesen rendben az autó, de szombatra és mára már tökéletesen ment. Tökéletes hétvége volt.” – nyilatkozta a futamot követően Vettel, aki 203 ponttal a harmadik a pilóták összetettjében Hamilton (252) és Rosberg (211) mögött.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!