Hirdetés

Schumacher Franciaországban is jobb volt

Tizenhét pontra apadt Fernando Alonso előnye Európában is kitartott a tengerentúlon szerzett lendület a Ferrarinál, a maranellói istálló pilótái az indianapolisi futamhoz hasonlóan Magny Cours-ban is az első két rajtkockából indulhattak.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. július 17., 00:002006. július 17., 00:00

Forma–1
Megegyezett a sorrend is, az élről Michael Schumacher rajtolhatott, mögötte pedig Felipe Massa alkotta az egyszemélyes „hátvédsort.” E szerepének kitűnően megfelelt az olasz istálló brazil pilótája, aki annyira kiszélesítette autóját, hogy a harmadik helyről rajtolt nagy riválisnak, Fernando Alonsónak (Renault) látványos próbálkozásai ellenére sem sikerült megelőznie. A világbajnoki címvédő egy idő után feladta azon szándékát, hogy letolja a pályáról Massát. Az is megmutatkozott, hogy a Ferrarik beállításait ezen a futamon is nagyon eltalálták, Alonso ugyanis egyre jobban leszakadt. Az, hogy a spanyol végül mégis második helyen ért célba, a boxtaktikának köszönhető – míg a két Ferrari háromszor állt ki kerékcserére, Alonsót csupán kétszer szólították ki a boxba, így tizenhét körrel a futam leintése előtt átvette a második helyet, amit aztán nem is engedett ki a kezei közül. Ez azonban valószínűleg a legkevésbé sem vigasztalja, a három évvel ezelőtti önmagát idéző Schumacher ugyanis senkitől sem zavartatva, kényelmesen körözgetve porrá verte a mezőnyt, rajt-cél győzelmével pedig újabb két ponttal közelebb került a világbajnoki pontversenyben élen álló Alonsóhoz. Volt azonban olyan spanyol is a pályán, aki Alonsóval szemben minden bizonnyal örült annak, hogy egyáltalán pontszerző helyen ért célba: Pedro de la Rosa, a McLaren–Mercedes eddigi tesztpilótája, aki a csapattól a múlt hét folyamán elbocsátott Juan-Pablo Montoya helyét vette át, hetedik helyen ért célba, és ezzel két pontot szerzett idei első futamán. Michael Schumacher egyébként egy újabb világcsúcsot is megdöntött, mivel a Ferrari hétszeres világbajnoka az első pilóta a Forma–1 történetében, akinek nyolcszor is sikerült győzelmet aratnia ugyanazon a helyszínen.

Francia Nagydíj, végeredmény: 1. Michael Schumacher (német, Ferrari), 2. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 4. Ralf Schumacher (német, Toyota), 5. Kimi Räikkönen (finn, McLaren–Mercedes), 6. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 7. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren–Mercedes), 8. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber).
A pontverseny állása: 1. Alonso 96 pont, 2. M. Schumacher 79, 3. Fisichella 46, 4. Räikkönen 43, 5. Massa 42, 6. Montoya (kolumbiai, McLaren–Mercedes) 26, 7. Button (brit, Honda) 16, 8. Barrichello (brazil, Honda) 16, 9. R. Schumacher 13, 10. Heidfeld 13, 11. Coulthard (brit, Red Bull-Racing) 10, 12. Trulli (olasz, Toyota) 8, 13. Villeneuve (kanadai, BMW–Sauber) 7, 14. Webber (ausztrál, Williams) 6, 15. Rosberg (német, Williams–Cosworth) 4; 16. De la Rosa 2; 17. Liuzzi (olasz, Toro Rosso) 1; 18. Klien (osztrák, Red Bull-Racing) 1:
A konstruktőrök pontversenyének állása: 1. Renault 142 pont, 2. Ferrari 121, 3. McLaren–Mercedes 71, 4. Honda 32, 5. Toyota 21, 6. BMW–Sauber 20, 7. Red Bull-Racing 11, 8. Williams–Cosworth 10, 9. Toro Rosso 1.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés