Fotó: Lionel Messi/Facebook
Egy brazil televíziós csatorna vasárnap este bejelentette, hogy Lionel Messi, az FC Barcelona hatszoros aranylabdás argentin futballistája közölte a klubvezetőkkel, nem kívánja kitölteni jövő nyáron lejáró szerződését, és távozik.
2020. augusztus 17., 00:332020. augusztus 17., 00:33
2020. augusztus 17., 00:362020. augusztus 17., 00:36
Minderről az Esporte Interativo számolt be, hozzátéve, hogy a katalán egyesület vezetése a Bayern Münchentől elszenvedett, 8-2-es pénteki Bajnokok Ligája-negyeddöntős vereség után úgy döntött, hétfőn rendkívüli elnökségi ülést tart, amelyen Quique Setién vezetőedző menesztéséről is döntés születhet.
Messi 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/04-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett.
Többek között tíz bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, 731 mérkőzésen 634 gólt és 276 gólpasszt gyűjtött gránátvörös-kék színekben.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.
Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.
szóljon hozzá!