Hirdetés

Rosszul viselte a szintkülönbséget a Steaua

• Labdarúgás Hírösszefoglaló • Nem kegyelmezett piros-kék vendéglátóinak a Real Madrid a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában: 4-1-re verte a Steauát a Ghencea-stadionban. A lelkesen kezdõ bukarestiek már a 9. percben hátrányba kerültek, ekkortól már csak az történt a pályán, amit a kilencszeres BEK-, illetve BL-gyõztes madridiak akartak. Badea 64. percben, 0-3-as állásnál szerzett találata még lendített egyet a Dicáék játékán, de tíz percre rá Van Nistelrooy „átemelõs” gólja a leghalványabb hazai reményeket is eloszlatta. Ezzel gyakorlatilag elúsztak a Steaua továbbjutási reményei a legrangosabb kupasorozatban, viszont elérhetõ maradt az UEFA-kupa-szereplést jelentõ 3. hely, ugyanis a Dinamo Kijev is vereséget szenvedett az Olympique Lyontól.

Gazda Árpád

2006. október 19., 00:002006. október 19., 00:00

„Azzal kell dolgoznunk, amink van, nem nõttünk még fel a BL-ben elvárt szinthez. Tudtuk, hogy a Real Madrid egészen más arcát mutatja, mint a bajnokságban; sokkal agresszívebben, gyorsabban játszottak, sokszor nem tudtuk tartani a lépést” – nyilatkozta Cosmin Olãroiu, a hazaiak trénere. Fabio Capello, a spanyolok vezetõedzõje szerint ez az igazi Real Madrid: „Megmutatkozott, mire vagyunk képesek. A bajnoki botlások után összeszedtük magunkat, egyértelmû gyõzelmet arattunk, amely után nyugodtan készülhetünk a Primera División hétvégi, Barcelona elleni rangadójára”.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló, E csoport: Bukaresti Steaua–Real Madrid 1-4 (Badea 64., ill. Sergio Ramos 9., Raúl 34., Robinho 56., Van Nistelrooy 76.), Dinamo Kijev–Olympique Lyon 0-3 (Juninho Pernambucano 32., Källström 38., Malouda 50.). Az állás: 1. Lyon 9 pont, 2. Real Madrid 6, 3. Steaua 3, 4. Kijev 0. F csoport: Celtic Glasgow–Benfica 3-0 (Miller 56., 66., Pearson 90.); Manchester United–FC Köbenhavn 3-0 (Scholes 39., O’Shea 47., Richardson 83.). Az állás: 1. Manchester 9, 2. Celtic 6, 3. Benfica 1 (0-4), 4. Köbenhavn 1 (0-4). G csoport: FC Porto–Hamburger SV 4-1 (L. Lopez 14., 81., L. Gonzalez 45. – 11-esbõl, Helder Postiga 69., ill. Trochowski 89.); CSZKA Moszkva–Arsenal 1-0 (Daniel Carvalho 24.). Az állás: 1. CSZKA 7, 2. Arsenal 6, 3. Porto 4, 4. Hamburg 0. H csoport: Anderlecht–AC Milan 0-1 (Kaká 58.), OSC Lille–AEK Athén 3-1 (Robail 64., Gygax 83., Makoun 91., ill. Ivic 68.). Az állás: 1. AC Milan 7, 2. Lille 5, 3. Anderlecht 2, 4. AEK Athén 1.

Öt év után ismét Rapid–PSG az UEFA-kupában
Ismerõs francia vendégeket fogad ma a Rapid az UEFA-kupa G csoportjának 1. fordulójában (Antena 1, 21.00): a Paris Saint-Germain öt évvel ezelõtt már megmérkõzött a fõvárosi vasutascsapattal – akkor a vendégek bizonyultak jobbnak 1-0-s összesítéssel. „A PSG Európa egyik legjobb együttese, még akkor is, ha nincsenek jó formában, ezért egy döntetlennel is elégedettek lennénk” – nyilatkozta Rãzvan Lucescu,  a Rapid trénere, aki nem számíthat a sérült Nae Constantin, Romeo Stancu és Ionuþ Mazilu játékára, ám Viorel Moldovan, úgy tûnik, bevethetõ lesz a PSG ellen. A csoportkörben érdekelt másik román csapat, a Dinamo szabadnapos.

----------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés