2012. február 06., 09:152012. február 06., 09:15
Az már csütörtök este eldőlt, hogy a 2003-ban alapított román válogatott második Eb-jén továbbjut a csoportkörből, ugyanis az első meccsen a horvátokkal szemben 2-1-re alulmaradt román csapat második összecsapásán 3-1-re legyőzte a cseheket, így biztossá vált, hogy a trióban legalább egy válogatottat megelőz – ha pontszámban nem, akkor jobb gólkülönbségének köszönhetően –, ez pedig negyeddöntős szereplést ér.
A házigazdáktól elszenvedett minimális arányú vereség tudatában Románia többgólos győzelemre vágyott a csehek elleni meccs előtt. Bár az ellenfél jóval tapasztaltabbnak számít, és a papírforma szerint valamivel erősebbnek is mutatott, a Marosvásárhelyi City’us játékosaira építő válogatottnak nem volt félnivalója Csehországtól, ugyanis a legutóbbi 9 egymás elleni meccsen egyszer sem kaptak ki a románok. A Rivera-csapatot az sem ijesztette meg, hogy a 8. percben hátrányba került: tíz perccel később a Győrben játszó Gabriel Dobre révén értékesített egy helyzetet a sok közül. Fordulás után a gyors ellentámadásokból mindkét együttes megszerezhette volna a vezetést. Ez végül Romániának jött össze, amely 6 perccel a vége előtt – győzelmi kényszerben – már vészkapussal játszott, a húzás pedig azonnal meghozta eredményét – Florin Ignat fejjel volt eredményes –, hogy később a labdát szerző, szintén a City’ust erősítő Florin Matei bebiztosítsa az ilyen formában továbbjutást érő győzelmet.
Sito Rivera szerint legfőképpen annak köszönhető a többgólos győzelem, hogy tanítványai ezúttal „ésszel játszottak”. Öröme végül nem lett teljes, ugyanis szombaton, a csoport zárómeccsén a horvátok 5-4-re legyőzték Csehországot, így Románia a második helyre szorult, azaz a B csoport győztesével, a világelső Spanyolországgal került szembe, amelylyel immár nem Splitben, hanem Zágrábban méri össze erejét. Az elmúlt három Eb-t megnyerő – az eddigi hét kontinensviadalból ötször aranyérmes –, világbajnoki ezüstérmes ibériaiak a szlovénokat 4-2-re, az ukránokat pedig 4-1-re verték. A románok eddig tízszer találkoztak Spanyolországgal, és még egyszer sem sikerült pontot szerezniük. A horvátok az ukránokkal csatáznak az elődöntős szereplésért, a másik ágon lapzárta után alakultak ki a párosítások.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.