Nehezményezte, hogy abizottságok döntéshozatalkor nem veszik figyelembea szabályzatot, és egy „vaskezű” vezető hiányábanegymásnak ellentmondó ítéleteket hoznak.Miután a Szászmedgyesi Gaz Metan–U bajnoki találkozóta FRB elhalasztotta – arra hivatkozva, hogy a szászmedgyesiekhét sérülttel rendelkeznek, így akolozsváriak által nem ismertnek nyilvánítottúj szabályzat szerint kérhetik az elnapolást–, Valentin Nica, az U elnöke bejelentette, készvisszaléptetni csapatát a bajnokságból.Ekkor merült fel ismét egy hivatásos ligalétrehozása, amelynek vezetősége a klubok elsőemberei közül kerülne ki, és amely kizárólagaz élvonal ügyeivel foglalkozna, a FRB beleszólásanélkül.
A hivatásos jelleget kimondókormányrendelet csak az első lépés a ligalétrehozására. A ligához csatlakozniakaró kluboknak – amelyek akár a másodosztálybólis érkezhetnek – komoly átalakulásokon kellátmenniük. Jelenleg a férfibajnokságban alegtöbb egyesület egyetemi sportklubként működik,ezeknek részvénytársaságokká kellalakulniuk. Ha ez megtörtént, a játékosokatcsak munkaszerződéssel lehet leigazolni, a munkáltatótés a munkavállalót pedig kötelezik akülönböző járulékok és adókbefizetésére az államkasszába. Egy klubprofivá válása emellett komoly magántőkétfeltételez. „A kézilabda három éveprofi sport Romániában, ám a kluboknak mégmindig nem sikerült megfelelniük a feltételeknek,így csak papíron nevezhető profi bajnokságnak ahazai pontvadászat” – példálózottlapunknak Olga Grigoriu. A FRB sajtószóvivőjehozzátette, a szövetségnek semmi ellenvetésenincs egy hivatásos liga létrehozásáról,ám ennek megvalósítása még évekbetelhet. Olga Grigoriu kifejtette, a FRB nem hiszi, hogy valamit isveszítene, még akkor sem, hogy a klubok által azeddig a szövetségnek befizetett díjak a ligátilletnék.
Miután a FRB megtette az elsőlépést a liga létrehozására, aklubok vezetői gyűlést hívtak össze, amelyetfebruár 8-án Nagyszebenben rendeznek. Mircea Cristescu,a Kolozsvári U Mobitelco ügyvezető igazgatójatovábbra is szükségesnek ésmegvalósíthatónak tartja a liga létrehozását.„Az élvonal összes csapata támogatja akezdeményezést. Először öt évvelezelőtt beszéltünk erről, majd tavaly a kolozsváriAll Star Game után. Most már a tettek következhetnek”– jelentette ki a Krónikának Cristescu. Az U vezetőjekiemelte, a liga működését biztosítóanyagi hátteret a tagoknak kell állniuk: „Jelenlegcsapatonként mintegy 5–10 ezer eurót, de akárnagyobb összeget is befizetünk a FRB-nek a játékoskeretnagyságától és az átigazolásokszámától függően”. Szerinte kezdetben ezaz összeg elegendő lenne a liga elindításához.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.