Hirdetés

Pekingig mindent, ami belefér

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Interjú Vörös Zsuzsannával, a budakalászi Eb kétszeres aranyérmes öttusázónőjével Az athéni olimpián aratott sikere után Vörös Zsuzsanna joggal hihette, hogy pályafutása csúcsára ért. Ám az immár egyéniben, csapatban és váltóban is kétszeres kontinensbajnok, illetve háromszoros egyéni világbajnok öttusázó idővel rájött: az újabb diadalok csupán erőt adnak a következő sikerek eléréséhez.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. július 19., 00:002006. július 19., 00:00

– Úgy tűnik, jól választott sportágat, hiszen egyéniben mindent megnyert már, amit lehetett. Hogyan választotta ezt az összetett, igénybe vevő sportágat, ahol csak kevesen képesek megfelelni az elvárásoknak?
– Furcsa véletlennek köszönhetem, hogy közel kerültem az öttusához. Korponai István, későbbi vívóedzőm 1988-ban a szomszédunkba költözött, általa ismertem meg Kulcsár Antalt, a jelenlegi szövetségi kapitányt, és magát a sportágat is.
– Jól összebarátkozhattak, hiszen ebből a kapcsolatból kiváló sportkarrier kerekedett. Mikor érzett rá, hogy ezért érdemes nagyon sokat áldozni?
– Eleinte háromtusában versenyeztem. Ha jól emlékszem, 1992-ben értem el olyan eredményeket, amelyek tudatosították bennem: érdemes ennél a sportágnál maradni.
– A 2000-es székesfehérvári Európa-bajnokság után egy egész nemzet a szívébe zárta önt. Soha nem érezte tehernek az ismertséget? Hogyan lehet méltóképpen viszonozni azt a szeretetet, amely körülveszi?
– Nem érzem túlságosan ismertnek magam...
– Pedig magyar sikersportágról van szó, amelynek ön az egyik kiemelkedő alakja.
– Viszont más sportágakat jobban sztárolnak. Az öttusa azóta vált talán népszerűbbé, amióta egy napba zsúfolták a versenyszámokat. A lovaglás és a futás elég látványos ahhoz, hogy néhány ezres közönséget vonzzon a küzdőtér köré, főleg itt, Magyarországon. Nem kell félreérteni, az, hogy nem érzem ismertnek magam, nem azt jelenti, hogy nincs életbe vágó szükségem a szurkolók támogatására, sőt. Úgy gondolom, ha jól versenyzem, ők is hálásak ezért.
– A budakalászi Eb előtt is sokszor nyilatkozta: minél több lelkes drukkert szeretne látni a nézőtéren. Ennyire összefügg a teljesítmény a lelátókról áradó biztatással?
– Más erőket mozgat meg a hazai környezet, amelyeket a felkészülés nem tud előhozni. Legutóbb a fehérvári Világkupán éreztem ezt, amikor a kétezer fős szurkolótábor segítségével a negyedik helyről, nem is tudom hogyan, sikerült beérnem a második helyre.
– A 2004-es olimpiai győzelme után nem érezte, hogy pályafutása csúcsára ért?
– Bevallom, igen, és már azt terveztem, melyik közelgő világverseny után vonuljak vissza. De az élet úgy hozta, hogy kitartsak a sportolás mellett, és végül is nem bántam meg.
– Példa erre a legfrissebb, budakalászi sikere. Minden a terv szerint történt a verseny alatt, vagy egyszerűen csak a maximum elegendő volt az aranyéremhez?
– Addig minden rendben volt, amíg futásban a brit Mhairi Spence meg nem előzött. Az öttusa ugyebár öt versenyszámból áll, és az győz, aki valamennyi tusában jó teljesítményt nyújt, hiszen az összesített eredmény számít. Nekem ez sikerült, és úgy terveztem, az utolsó számot végig vezetve futom le. Ez nem jött össze, váltanom kellett. Az utolsó ezren visszaelőztem a teljes erőbedobással küzdő angol lányt. Akkor már éreztem, hogy nem veszíthetek.
– A hatodik helyről, 38 másodperces hátránnyal rajtoló fehérorosz Anasztaszija Szamuszevics mégis szinte utolérte...
– Valóban nem számítottam erre, de az utolsó métereken már biztos volt a győzelmem. Vissza is vettem, a fehérorosz lány pedig lendülettel érkezett, ezért tűnt annyira szorosnak a befutó.
– Újabb egyéni győzelem, de csapatban ezúttal nem jött össze. Beárnyékolja ez a személyes sikert?
– Kicsit szomorú vagyok emiatt, de nem rajtam múlott. Csapattársam, Szatmári Adrienn, aki már a selejtezőkben kiesett, utólag árulta el, hogy teljesen leblokkolt a nagyszámú közönség láttán. Ha hamarabb szól, talán megbeszélhettük volna, és minden másképp alakul.
– Azért van mit ünnepelni. Meddig?
– A 2008-as pekingi olimpia után már nem hinném, de addig mindent, ami belefér.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés