
Fotó: Gábos Albin
Az uszodák mihamarabbi újranyitását kéri Camelia Potec, a hazai úszószövetség elnöke a kormány illetékeseitől. A lapunk által megszólaltatott úszóedző csak június második felétől lát esélyt arra, hogy szabadtéri medencékben kis csoportokban tudjanak újra dolgozni.
2020. május 23., 11:062020. május 23., 11:06
2020. május 23., 11:082020. május 23., 11:08
Engedjék vissza a gyermekeket és a fiatalokat az uszodákba! – kéri Camelia Potec, a hazai úszószövetség elnöke a kormány illetékeseitől, a sportminiszternek és az egészségügyi tárcavezetőnek pedig konkrét javaslatokat is kidolgozott, amelyek alapján újraindítaná a tevékenységet. Ismeretes ugyanis, hogy a szükségállapot feloldása óta csak az olimpiai keret tagjai kezdhették el a munkát az izvorani-i edzőtáborban, több versenysportoló és az utánpótlás képviselői viszont továbbra sem tudnak megfelelően edzeni. Az athéni olimpiai bajnok egykori úszó az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva
Tapasztalata szerint három hét kiesés két hónapnak felel meg, de ha hat egymás utáni héten nem edzenek medencében, az féléves kihagyást jelen a sportág képviselői számára. „Nem mondhatjuk azt, hogy az úszás nem biztonságos, amikor mindenhol máshol már engedélyezték. Ezért is javasoltam az olaszországi és spanyolországi szabályzások alkalmazását. Ott fedett uszodában is edzenek.
– mondta. Kiemelte, tizenöt oldalnyi biztonsági intézkedést sorolt fel az egészségügyi minisztériumhoz címzett javaslatában és bízik benne, hogy ha a civilek számára nem is nyitják meg az uszodákat, legalább a leigazolt versenysportolók visszatérhetnek a medencébe.
A Krónika által megkérdezett nagyváradi úszóedző, Illés Zsolt továbbra is arra számít, hogy csak a készenléti állapot feloldása után, június derekán kezdhetik újra a specifikus edzéseket, és akkor is majd csak szabadtéri medencében, kis csoportokban készülhetnek majd. „Többnyire kezdő csoportom van, 7–10 éves korosztályig. Náluk nem akkora gond a kiesés, de 12–14 éves kortól már problémásabb” – mondta.
„A siklást utánozni nem lehet” – mutatott rá, kiemelve, hogy az úszók felkészülésének jelentős része a medencékben zajlik. Emiatt is számít arra, hogy az edzések újrakezdése után mért idők bizonyosan elmaradnak majd a megszokottól. Amíg ezt a gyermekek könnyedebben veszik, addig a felnőtt sportolók esetében lelkileg megterhelő lehet, ezért pszichológusok segítségét is fontosnak tartaná.
Érdeklődésünkre elárulta, hogy az elmúlt két hónapot bezárva egy panellakásba ő sem bírta volna könnyedén, de mivel magánházban lakik, kerti munkával és az edzéstervek kidolgozásával lekötötte magát. Hiányoztak viszont a tanítványai. A sportág jövőjéről kérdezve jelezte: a távollét a víztől visszaeséshez vezethet.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!