Hirdetés

Ördögi Manchester

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Labdarúgás – A Chelsea utolsó percben lőtt góllal jutott a Bajnokok Ligája elődöntőibe. A Manchester United kedd este lehengerlő teljesítményt nyújtva, látványos gólokkal 7-1-re kiütötte a vendég AS Romát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. A szigetországi klub a legnagyobb arányú diadalt aratta a sorozat kieséses szakaszának történetében, az olaszok pedig fennállásuk legsúlyosabb kudarcát szenvedték el a nemzetközi porondon.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. április 12., 00:002007. április 12., 00:00

A Manchester 2002 után kerültismét a legjobb négy közé a BL-ben, ésesélye maradt arra, hogy megismételje 1999-esbravúrját, amikor a BL-t, a Premier League-et ésaz FA Kupát is megnyerte.
Sir Alex Ferguson, az angolokvezetőedzője szerint ez volt az Old Trafford történeténeklegnagyszerűbb estéje az európai kupasorozatokban. „Anemzetközi kupákat tekintve nem emlékszem hasonlóélményre – mondta a skót szakember, aki húszéve irányítja az MU-t, s ezalatt több mintkétszáz kontinentális mérkőzésenirányította a Vörös Ördögöket.– A győzelmünk aránya váratlan, de olyan magasszínvonalon játszottunk, hogy az első két-háromgól után már érezni lehetett: itt valaminagy dolog születik”.
Luciano Spalletti, az AS Romavezetőedzője is elismerte, csapata nagyon rossz napot fogott ki.„Az első tíz perc jól sikerült számunkra,de az ellenfél első támadásábólbetalált. Ezt követően túl gyorsan akartunkegyenlíteni, fejetlenül mentünk előre, s a továbbigólok miatt szinte teljesen szétesett a csapat.Tapasztalatlanság, nem pedig túlzott önbizalomvezetett a kudarchoz” – fejtegette az olaszok trénere. Amanchesteri találkozót – a rómaihoz hasonlóan– utcai harcok követték. A rendfenntartók 21embert – köztük hét olaszt – vettek őrizetbe.
A másik ágon is angolcsapat jutott a legjobb négy közé a keddijátéknapon: Michael Essien utolsó pillanatbanszerzett góljával a Chelsea 2-1-re legyőzte idegenbena Valencia együttesét, és 3-2-es összesítéssellépett tovább. José Mourinho, a londoniakvezetőedzője szerint csapata a Valencia otthonában nyújtottaaz elmúlt három BL-idény legjobb idegenbelijátékát. „Óriási dolog győzni aValencia otthonában. Megérdemeltük a sikert,szurkolóink büszkék lehetnek ránk. Szeretema munkámat, nem akarom elhagyni a Chelsea-t” – jelentetteki José Mourinho, megerősítve, hogy ha rajta múlik,nem hagyja el a Kékeket.
A másik oldalon Quique SanchezFlores vezetőedző megkérdőjelezte, hogy valóban ajobb csapat került az elődöntőbe, de elismerte, a Chelseanagyon jó együttes. „Kifogyhatatlan forrásaikvannak, erőnlétben és egyéni játékbanis nagyon erősek. Ennek ellenére nagyon fáj a vereség,elviselhetetlen egy utolsó percben bekapott gól miattbúcsúzni” – mondta a valenciai tréner.

P. A.


Bajnokok Ligája, negyeddöntő,visszavágók: Manchester United–AS Roma 7-1 (Carrick11., 60., Smith 17., Rooney 19., C. Ronaldo 44., 49., Evra 81., ill.De Rossi 69.). Továbbjutott: Manchester United, 8-3-asösszesítéssel. FC Valencia–FC Chelsea 1-2(Morientes 32., ill. Sevcsenko 52., Essien 90.) Tj.: Chelsea, 3-2-esösszesítéssel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés