Hirdetés

Orbán Zoltán: most már a női vízilabda-utánpótlással is számolni kell

A bravúrosnak számító harmadik helyen végzett Románia 16 év alatti fiatalokból álló női vízilabda-válogatottja az Isztambul Kupán, történetének első igazán komoly nemzetközi tornáján. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. február 02., 15:502015. február 02., 15:50

„Nagy meglepetés, senki sem várta volna, hogy ilyen jól szerepelünk. Még minket, edzőket is meglepett. Őszintén mondom, én sem gondoltam, hogy a lányok ennyire tudnak küzdeni” – vallotta be a Krónikának Orbán Zoltán, a válogatott segédedzője.

Pedig idén még közös edzést sem tudtak tartani a hirtelen adódott törökországi torna előtt. Közismert, hogy Romániában még gyermekcipőben jár a női vízilabdázás, bajnoki meccseket is csak ritkán tudnak rendezni a szűk létszámú mezőny miatt.

„Nemzetközi tapasztalatunk sem igazán van, és félelemmel kezdtünk. A szerbektől ki is kaptunk (13-3-ra) az első meccsen, de aztán összeállt a dolog, a lányok felszívták magukat, és egyre jobban játszottak. Legyőztük a belgákat (15-9-re), utána pedig úgy vertük meg a házigazda törököket 12-4-re, hogy 6-0-ra is vezettünk ellenük. Esélyt se adtunk nekik. Vasárnap végül azokkal a tornagyőztes horvátokkal remiztünk (7-7), akik előttünk az egész mezőnyt nagy különbséggel verték végig. A lányok szenzációsan küzdöttek, nem estek kétségbe, amikor az ellenfél elhúzott 5-1-re, hanem talpraálltak, és kis szerencsével akár még nyerhettek is volna” – részletezte a szakember.

Orbán Zoltán hozzátette, hogy rajtuk kívül mindegyik résztvevő országban legalább nyolccsapatos a bajnokság, játékosaik pedig évek óta együtt edzenek, miközben nekik még tisztességes felszerelésük sem volt. „Mi úgy mentünk, hogy még egységes felszerelésünk sem volt. Úgy néztünk ki, mint egy szedett-vetett társaság. Ez viszont most nem a sportági szövetség hibája, tíz nap alatt nem volt ideje felkészülni, a mezeket nem lehet ilyen gyorsan legyártani” – magyarázta Orbán.

A korosztályos válogatott létrehozását a klubok már jó ideje nagyon szorgalmazták, de hivatalosan csak január 10-e óta létezik – ekkor nevezték ki szövetségi kapitánynak Vlad Hagiut, segítőjének pedig a román bajnok Nagyváradi Crișul felnőtt női együttesének edzőjét, Orbán Zoltánt.

„Reméljük, hogy a sikeres indulás után már mások is akarják majd a női vízilabdát. Talán az eredmény ösztönzi majd őket. Eddig külön büdzsénk sem volt, nem számítottunk, de remélem, ezek után valami pénzt is kapunk” – tette hozzá a szakember, hangsúlyozva, hogy az, amit Isztambulban elértek, „nagy dolog a nemzetközi porondon” – még ellenfeleik edzői is külön gratuláltak a lányoknak ehhez a váratlan helytálláshoz.

Ezen héten Izvorani-ban edzenek, amely nagyon hasznos a válogatott szempontjából. „Eddig nem is ismertük nagyon egymást. Nagyon nehéz három csapatból egyet csinálni” – mutatott rá Orbán, hozzátéve, hogy a romániai női vízilabdázás szempontjából utánpótlás terén nincs gond, a szövetségnek viszont meccseket és tornaszerepléseket kell biztosítania számukra.

„Meccsek nélkül nagyon nehéz fejlődni” – szögezte le a tréner, akinek csapata márciusban már a junior Európa-bajnokságnak számító bakui Európai Játékok C előjelű selejtezőcsoportjában játszik Szerbiában a házigazdákkal, a horvátokkal és a németekkel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés