Hirdetés

Olimpiai bajnokkal küzd a Merész-csapat

Vizes-vb – A vártnál is nagyobb különbséggel, 18-3-ra verte csütörtökön Franciaországot a magyar női vízilabda-válogatott, így két vereség után megcsípte a még továbbjutást jelentő harmadik helyet a kazanyi világbajnokság D csoportjában.

Hírösszefoglaló

2015. július 30., 19:322015. július 30., 19:32

„Hozták a lányok azt, amennyi ahhoz kellett, hogy a csoport harmadik helye a miénk legyen, és a nyolc közé kerülésért játszhassunk. Felpörögve, sokmozgásos játékkal, profi módon nyertek” – összegezte Merész András szövetségi kapitány az M4 sportcsatornának. Hozzátette ugyanakkor, hogy a negyeddöntőbe jutás már nagyon nehéz feladat lesz, hiszen a folytatásban az olimpiai bajnok Egyesült Államokkal kell játsszanak. „Borzasztóan erős csapat, már félgólos győzelemmel is elégedett lennék” – mondta a szakvezető. A magyar együttes – amely a vasárnapi csoportnyitó meccsen 9-8-as vereséget szenvedett a kínaiaktól, kedden pedig 13-11-re az oroszokkal szemben maradt alul – szombaton játszik a C csoportban második tengerentúliakkal. Az olimpiai bajnoki címvédő csütörtöki meccsén 17-2-re verte a sereghajtó japánokat, míg Olaszország a csoportharmadikként záró brazilok ellen aratott, 15-6 arányú sikerével egyenes ágon kvalifikált a legjobb nyolc közé. A D csoport első helyéről az egyformán négypontos orosz és kínai válogatott lapzártánk után kezdődött meccse döntött. A címvédő magyar férfiválogatott, mint ismert, pénteki, Argentína elleni összecsapásának eredményétől függetlenül csoportelsőként, egyenes ágon kvalifikált a keddi negyeddöntőbe. 

A vizes sportágakat tömörítő FINA-világbajnokságok csütörtöki versenynapja a nyílt vízi úszók szempontjából is eredményes volt, hiszen Magyarország végül a hetedik lett az 5 km-es táv csapatversenyében. Az aranyérmet a németek szerezték meg. Vasárnap már a medencés versenyek is elkezdődnek Kazanyban, ahol a tizenhat magyarországi úszó célja, hogy túlszárnyalják a 2013-as barcelonai vb-n elért ötérmes – három arany, egy ezüst és egy bronz – teljesítményt. Ez alapvetően a három klasszis, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel és Cseh László pillanatnyi formájától függ majd, de Kiss László szövetségi kapitány megfogalmazása szerint „ütőképes” csapattal szállnak harcba. Dobogóra esélyes indulónak számít Bernek Péter és Kapás Boglárka, de ott lehet a végelszámolásnál mások mellett Jakabos Zsuzsanna és a két Verrasztó, Evelyn és Dávid is.

Az oroszországi seregszemle műugróinak csapatversenyében a Thomas Daley, Rebecca Gallantree összeállítású brit együttesnek sikerült megtörnie a kínai hegemóniát, és aranyéremmel abszolválták a viadalt, miközben a végül harmadik hellyel vigasztalódó Hszie Sze-ji és Csen Ruo-lin alkotta párost még az ukránoknak is sikerült felülmúlniuk. Szinkronúszásban viszont maradt az orosz siker, a sportág egyik legnagyobb alakja, az orosz Natalija Iscsenko megnyerte az egyéni szabadprogramot. A 29 éves versenyző – aki gyermeke születése miatt közel két év kihagyás után idén tért vissza – ezzel a szám történetének legidősebb győztese lett. Iscsenko a tatár fővárosban már páros technikaiban is diadalmaskodott, most pályafutása huszadik világbajnoki érmét, ebből 18. aranyát nyerte meg. A vizes-vb-ről Romániában az Eurosport sugároz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés