Hirdetés

Nicoliþának összejött, ami Van Nistelrooynak még büntetõbõl sem

Hírösszefoglaló • Hiába lépett elõ a Steaua a kilencszeres BEK-, illetve Bajnokok Ligája-gyõztes Real Madrid egyenrangú ellenfelévé, egy ritkán látható egyéni hiba miatt legyõzöttként kellett elhagynia a Santiago Bernabeu-stadiont a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörének 4. fordulójában. A nagy iramú, egyetlen – de kihagyhatatlannak tûnõ – hazai helyzetet hozó elsõ félidõ után az addig nagy meglepetésre kezdeményezõbben játszó bukarestiek visszahúzódtak saját térfelükre. A kitámadó madridiak Helguera révén még egy méterrõl sem tudtak betalálni, az üres kapuba a lelátókon helyet foglaló több mint tízezer piros-kék drukker megelégedésére. Ami azonban nem jött össze a királyi gárdának, összejött Nicoliþának: a középpályás saját félpályáján átvett labdáját hazagurította, ám arra nem figyelt, hogy az addig remekül védõ Cernea nincs a helyén – a játékszer a dermedt román tekintetek kíséretében becsorgott az üres kapuba. Két percre rá Van Nistelrooy büntetõt hibázott, de a három pont így is Madridban maradt. Cosmin Olãroiu, a Steaua trénere sajnálatát fejezte ki, hogy ilyen körülmények között veszítették el a mérkõzést, viszont kijelentette, csapata helytállt a Santiago Bernabeu-stadionban: „A Steaua egészen más arcát mutatta, mint legutóbb. Minden játékosom dicséretet érdemel, Nicoliþã pedig kiemelt odafigyelést, ugyanis rendkívül megviselte balszerencsés mozdulata. Helytálltunk Madridban, s csak a sors fintora, hogy nem értünk el jobb eredményt”. Fabio Capello, a királyi gárda vezetõedzõje is elismerte, ajándékba kapták a három pontot. „A célkitûzésünket teljesítettük – továbbjutottunk. Ám hiába szedtük össze magunkat a második játékrészre, nem mi nyertük meg, hanem az ellenfél veszítette el a mérkõzést” – fejtette ki a szakember. A játéknap meglepetését a dán FC Köbenhavn szolgáltatta, amely – története elsõ BL-gyõzelmét aratva – hazai pályán 1-0-ra verte a Manchester United együttesét. Juhász Roland, az Anderlecht magyar válogatott játékosa hiába talált be az AC Milan hálójába, az olaszok – Kaká mesterhármasának köszönhetõen is – magabiztosan gyõzték le belga ellenfelüket. Az Arsenal viszont otthon botlott a CSZKA Moszkva ellen, így csak a harmadik a G csoportban. Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló, E csoport: Real Madrid–Steaua 1-0 (Nicoliþã 71. – öngól), Olympique Lyon–Dinamo Kijev 1-0 (Benzema 14.). Az állás: 1. Olympique Lyon 12 pont, 2. Real Madrid 9, 3. Steaua 3, 4. Dinamo Kijev 0. F csoport: FC Köbenhavn– Manchester United 1-0 (Allback 73.), Benfica–Celtic Glasgow 3-0 (Caldwell 10. – öngól, Nuno Gomes 23., Karjaka 76.). Az állás: 1. Manchester United 9, 2. Celtic Glasgow 6, 3. Benfica 4 (3-4), 4. FC Köbenhavn 4 (1-4). G csoport: Arsenal–CSZKA Moszkva 0-0, Hamburger SV–FC Porto 1-3 (Van der Vaart 62., ill. Gonzalez 44., Lisandro Lopez 61., Moraes 87.). Az állás: 1. CSZKA Moszkva 8, 2. FC Porto 7 (7-4), 3. Arsenal 7 (4-2), 4. Hamburger SV 0. H csoport: AC Milan–Anderlecht 4-1 (Kaká 6. – 11-esbõl, 22., 56., Gilardino 88., ill. Juhász 61.), AEK Athén–Lille 1-0 (Liberopulosz 74.). Az állás: 1. AC Milan 10, 2. Lille 5, 3. AEK Athén 4, Anderlecht 1. --------

Gazda Árpád

2006. november 03., 00:002006. november 03., 00:00


Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés