
Az olimpiák történetében először vehette át női sportoló elsőként a lángot
Fotó: Comitetul Olimpic Sportiv Roman
Miközben a koronavírus-járvány miatt sorra halasztják el a sporteseményeket, csütörtök délelőtt a görögországi Olümpiában fellobbant a tokiói olimpia lángja. A ceremóniát a korábbi bejelentéshez hűen nézők nélkül, mindössze száz meghívott és akkreditált vendég jelenlétében rendezték.
2020. március 12., 18:002020. március 12., 18:00
Az MTI beszámolója alapján a korhű jelmezbe öltözött papnőt alakító Kszanti Georgiu színésznő Héra istennő 2600 éves temploma előtt lobbantotta fel a lángot, amellyel visszatért a stadionba, hogy átadja azt a staféta első tagjának, Anna Korakaki olimpiai bajnok görög sportlövőnek.
majd átadta azt a rendező japánokat képviselő Nogucsi Mizuki futónak, a női maraton 2004-es athéni aranyérmesének.
A Nemzetközi Olimpia Bizottságot elnöklő Thomas Bach az ünnepségen kiemelte: a szerdán világjárványnak minősített koronavírus-fertőzés ellenére egyelőre elkötelezettek, hogy az eredeti tervek szerint rendezzék meg az ötkarikás játékokat és bízik a vírus terjedésének megakadályozásában.
A hétnapos görögországi váltófutás után a házigazda japánok jövő csütörtökön az athéni Panathinaikos Stadionban veszik át a fáklyát, amely pénteken érkezik a rendező országba. A tokiói megnyitó dátuma július 24.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!