Fotó: Nicolae Badea/Agerpres
Elutasította a Craiovai Universitatea fellebbezését az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága, ezért az oltyán futballklubnak szurkolók nélkül, zárt kapuk mögött
kell fogadnia csütörtökön az Athéni AEK együttesét az Európa Liga harmadik selejtezőkörének romániai összecsapásán.
2019. augusztus 07., 18:462019. augusztus 07., 18:46
2019. augusztus 07., 18:472019. augusztus 07., 18:47
Az egyesület szerdán közleményben jelezte drukkereinek, hogy
A csapatot, mint ismeretes, a második kvalifikációs szakasz Honvéd elleni visszavágóján történt szurkolói rendbontások miatt 60 ezer eurós bírságra és három zárt kapus meccsre büntették. A Honvéd ellen is fegyelmi eljárás indult, azt augusztus 22-én tárgyalja a kontinentális szervezet illetékes testülete, ugyanakkor az eredményt eddig sikertelenül megóvó kispestiek szintén fellebbeztek az alapfokú ítélet ellen.
Román és magyar szakembert reagáltattunk a Craiova–Honvéd labdarúgó-Európa Liga-selejtezőn történt incidensekre és az európai szakszövetség büntetésére.
A Craiova 19.15-kor fogadja a görög együttest, és 21.30-kor lép pályára az FCSB is az EL harmadik selejtezőkörének első meccsén a Mlada Boleslav ellen. Az együttest továbbra is az edzéssel ideiglenesen megbízott Vergil Andronache készíti fel, mivel
A portugál, mint ismeretes, kedden Bukarestbe utazott, de bevallása szerint eltérő elképzeléseik vannak a labdarúgásról, ezért nem volt lehetséges a szerződéskötés.
A DigiSport úgy tudja, hogy a bukaresti piros-kékek következő kiszemeltje a tisztségre Mircea Lucescu, akinek az érkezése esetén még Becali is lemondana arról, hogy beleszóljon a keret összeállításába. A romániai csapatok közül, mint ismeretes, a Viitorul már kiesett az EL-ből, mint ahogyan magyarországi csapatok sem maradtak versenyben. Az országos bajnokok még érdekeltek a Bajnokok Ligájában, amelynek harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a Ferencváros kedd este 1-1-es döntetlent ért el idegenben a Zágrábi Dinamo ellen. A Kolozsvári CFR szerdán 21 órától fogadja a Celtic Glasgow-t. A visszavágók jövő héten lesznek.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.
Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.
szóljon hozzá!