Craiovai futballbotrány: a Krónikának nyilatkozó Balaj támogatja az oltyánok fellebbezését, Csank szerint enyhe a büntetés

Arnold Hunter északír játékvezető összeesett a bedobálások közben, hosszú perceken keresztül ápolták, majd átadta a sípot a tartalékbírónak •  Fotó: Facebook/Budapest Honvéd FC

Arnold Hunter északír játékvezető összeesett a bedobálások közben, hosszú perceken keresztül ápolták, majd átadta a sípot a tartalékbírónak

Fotó: Facebook/Budapest Honvéd FC

Román és magyar szakembert reagáltattunk a Craiova–Honvéd labdarúgó-Európa Liga-selejtezőn történt incidensekre és az európai szakszövetség büntetésére.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2019. augusztus 07., 10:192019. augusztus 07., 10:19

2019. augusztus 07., 10:252019. augusztus 07., 10:25

Mint ismeretes, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 60 ezer euróra bírságolta a Craiovai Univesitatea futballklubját, és három hazai pályás mérkőzését zárt kapuk mögött kell megrendeznie, amiért

a múlt heti, Honvéd elleni hazai találkozóján szurkolóik hanggránátot robbantottak a pályán a játékvezető mellett, akit egy bedobott öngyújtó is fejbe ütött.

Az oltyánok által büntetőkkel megnyert találkozó végeredményét ugyanakkor nem módosították az óvást benyújtó kispestiek kérésére, ezért a fellebbezés elbírálásáig a romániai alakulat számít továbbjutónak az Európa Liga második selejtezőköréből. A hétfő este nyilvánosságra hozott fegyelmi ítéletet ugyanis mindkét fél megtámadta: a magyarországiak továbbra is a Craiova kizárására törekszenek, miközben a „vétkes” házigazda a büntetés enyhítését, illetve felfüggesztését szeretné kiharcolni a nemzetközi kupasorozat harmadik kvalifikációs körében esedékes csütörtöki, Athéni AEK elleni összecsapás előtt.

korábban írtuk

FRISSÍTVE – Craiovai futballbotrány: az UEFA elutasította a Honvéd óvását, fellebbeznek a budapestiek
FRISSÍTVE – Craiovai futballbotrány: az UEFA elutasította a Honvéd óvását, fellebbeznek a budapestiek

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, melyet a klub a Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be, így a magyar csapat nem folytathatja szereplését az El-ben.

„Öngyújtóügy” újratöltve

Érdekesség, hogy a romániai labdarúgásnak már van egy hírhedt és emlékezetes „öngyújtóügye”, amely a Honvéd számára precedensként is szolgálhat, mert

2008-ban az ominózus Rapid–Steaua derbin 1-0-s hazai vezetésnél a második félidőben egy bedobott öngyújtó eltalálta Alexandru Deaconu játékvezetőt, aki emiatt lefújta a meccset, és a házigazdák a zöldasztalnál 3-0-ra elveszítették a bajnoki címért folytatott harcban nagy jelentőséggel bíró rangadót.

A döntés heves vitákat szült, és miközben többeket felháborított – mert a rivális szándékos szabotázsára gyanakodtak –, a sípmester kitüntetésben részesült. Azóta amúgy az itthoni sporteseményekkor több helyen is elkobozzák az öngyújtókat a beléptetéskor, mint ahogyan más olyan tárgyat is, amelyről úgy ítélik meg, hogy azt bedobhatják a lelátóról.

Európa más helyszínein is voltak olyan esetek, amikor a bírót érte a sérülés, így például amikor az AS Roma–Kijevi Dinamo Bajnokok Ligája összecsapáson egy pénz­érme fejen találta a sípmestert, az az ukránok 1-0-s vezetésénél leállította a találkozót, az UEFA pedig 3-0-ra írta azt a kijeviek javára. Hasonlóképp a 2008-as dán–svéd Eb-selejtezőt is egy szurkoló „döntötte el”, mert miután beszaladt a pályára, és megütötte a svédeknek büntetőt ítélő játékvezetőt, a találkozót lefújták, és a svédek 3-0-ra megnyerték a zöldasztalnál.

Idézet
Ez nem egzakt tudomány, helyzete válogatja”

– mondta viszont a Krónikának Cristian Balaj korábbi nemzetközi futballbíró, amikor az UEFA fegyelmi bizottságának alapfokú ítéletéről kérdeztük. A szakember szerint természetes, hogy szankcionálták a klubot, ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy egy-két „felelőtlen” személy miatt a teljes szurkolói tábor és a klub szenved. „Jogukban áll fellebbezni, és én ajánlanám is nekik, hogy tegyék meg” – fűzte hozzá.

A játékvezetői döntés kapcsán kiemelte:

a szabályzat továbbra is a bíró belátására bízza, hogy lefújja vagy sem a mérkőzést, ezt pedig több tényező befolyásolhatja.

„A Rapid–Steaua rangadón már a játékvezetőt eltaláló öngyújtó előtt is voltak rendbontások a szurkolók részéről, a bíró meg is állította a meccset, és a hangosbemondón mintegy ultimátumként figyelmeztették is az ultrákat, hogy mi történhet” – mutatott rá Balaj a különbségre.

Szolidaritás a sportszerűtlenségért

Csank János ugyanakkor enyhének tartja a Craiovára kiszabott büntetést.

Idézet
Nem azért, mert román csapat, hanem mert annyira durva, sportszerűtlen volt az, ami történt”

– mondta lapunknak a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya. Edzőként és játékosként is élt már át hasonló helyzeteket, de tapasztalata szerint eddig a zöldasztalnál rendre eltiltással büntették a vétkes felet. „Ez a futball jövőjét befolyásolja. A bekiabálások nem zavarnak, de a bedobálás, a megfélemlítés igen. Példát kellett volna statuálni, és nem azért mondom, mert romániai csapatról van szó” – vélekedett. Megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy szerinte a játékosok másképp élték meg a pályán, ő legalábbis nem ijedt volna meg, de ettől függetlenül tény, hogy bármelyiküket megsebesíthette volna egy bedobált tárgy vagy pirotechnikai eszköz.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke is támogatja a Honvéd fellebbezését, mert őt is megdöbbentették a meccsen történtek. Közleményében felhívta a figyelmet, hogy az UEFA fegyelmi testületeinek „a döntéseket mindennemű befolyásolástól függetlenül, az érvényben levő szabályoknak megfelelően kell meghozniuk”, az ítéletet tudomásul veszi, de hasonló helyzetben az MLSZ is a Honvédhoz hasonlóan járna el az ügyben.

Az UEFA által elrendelt zárt kapuk ellenére közönséget toboroz a Craiova

Az európai szövetség (UEFA) által elrendelt zárt kapus mérkőzésrendezés ellenére közönséget toboroz a Craiova az AEK Athén elleni csütörtöki El-selejtezőre – közölte kedden a Mediafax hírügynökség. Az MTI által idézett híradás szerint az Universitatea Craiova az UEFA szabályzatának arra a bekezdésére hivatkozva látott neki a nézők toborzásának, hogy a zárt kapus mérkőzések nézőterén „megfelelő felügyelet mellett” ott ülhetnek futballiskolák és -akadémiák 14 év alatti növendékei, akik számára ingyenes belépést kell biztosítani. Ennek megfelelően az egész régióban elkezdődött a 14 év alatti nézők és kísérőik toborzása, akiktől azt várják, hogy biztatják majd a csapatot.
Amint a Mediafax hírügynökség megemlítette: Romániában a Bukaresti Rapid, Törökországban pedig a Fenerbahce nemzetközi mérkőzésén fordult már elő, hogy gyermekek és nők népesítették be a lelátókat olyan mérkőzésen, amelyet az UEFA által kirótt büntetés miatt nézők nélkül kellett lejátszani. Az UEFA szabályzata szerint a vendégcsapat 200 szurkolóját is be kell engedni a lelátókra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen