Hirdetés

Nemzetek Ligája: a negyedik kalapból várhatja az Eb-selejtező sorsolását a magyar és a román labdarúgó-válogatott

A hétvégén ismeri meg ellenfeleit a magyar válogatott •  Fotó: MTI

A hétvégén ismeri meg ellenfeleit a magyar válogatott

Fotó: MTI

A magyar labdarúgó-válogatott a C osztály harmadik, a román pedig a negyedik legjobb csoportmásodikjaként fejezte be az első alkalommal kiírt Nemzetek ligája csoportküzdelmeit, így mindkét együttes a negyedik kalapból várhatja az Európa-bajnoki selejtezők jövő vasárnapi dublini sorsolását.

Hírösszefoglaló

2018. november 21., 08:412018. november 21., 08:41

2018. november 21., 11:462018. november 21., 11:46

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a másodikok összevetésében a bolgár és az izraeli együttes előzte meg, míg a román mögötte maradt. A román válogatott kedden este 1-0 arányban legyőzte Montenegró együttesét Podgoricában, és a C osztály 4. csoportjának második helyén végzett.

A magyar és a román nemzeti csapat így megőrizte az esélyét arra, hogy részt vehessen az Eb-helyekért zajló 2020 márciusi rájátszásában, ugyanis a Nemzetek Ligájában négy kontinensbajnoki helyet is meg lehet szerezni.

Hirdetés

Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg az Európa-bajnokság indulási jogáért.

Valójában viszont azon csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradnak a részvételt garantáló első és második helyekről.

Ez azt jelenti, ha van egy olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a helyére a rájátszásba. Ott a legelőkelőbb helyen rangsorolt válogatott fogadja a legalacsonyabb besorolásút – a második a harmadikat –, s a továbbjutás egy meccsen dől el.

A osztály:
---------
1. csoport:
1. (és továbbjutott) Hollandia 7 pont, 2. Franciaország 7, 3. (és kiesett) Németország 2
2. csoport:
1. (és továbbjutott) Svájc 9 pont, 2. Belgium 9, 3. (és kiesett) Izland 0
3. csoport:
1. (és továbbjutott) Portugália 8 pont, 2. Olaszország 5, 3. (és kiesett) Lengyelország 2
4. csoport:
1. (és továbbjutott) Anglia 7 pont, 2. Spanyolország 6, 3. (és kiesett) Horvátország 4

B osztály:
---------
1. csoport:
1. (és feljutott) Ukrajna 9 pont, 2. Csehország 6, 3. (és kiesett) Szlovákia 3
2. csoport:
1. (és feljutott) Svédország 7 pont, 2. Oroszország 7, 3. (és kiesett) Törökország 3
3. csoport:
1. (és feljutott) Bosznia-Hercegovina 10 pont, 2. Ausztria 7, 3. (és kiesett) Észak-Írország 0
4. csoport:
1. (és feljutott) Dánia 8 pont, 2. Wales 6, 3. (és kiesett) Írország 2

C osztály:
---------
1. csoport:
1. (és feljutott) Skócia 9 pont, 2. Izrael 6, 3. Albánia 3
2. csoport:
1. Finnország 6 4 - 2 5-3 12 pont - feljutott a B osztályba
2. Magyarország 6 3 1 2 9-6 10
3. Görögország 6 3 - 3 4-5 9
4. Észtország 6 1 1 4 4-8 4 - kiesett a D osztályba
3. csoport:
1. (és feljutott) Norvégia 13 pont, 2. Bulgária 11, 3. Ciprus (és legrosszabb csoportharmadikként kiesett) 5, 4. (és kiesett) Szlovénia 3
4. csoport:
1. (és feljutott) Szerbia 14 pont, 2. Románia 12, 3. Montenegró 7, 4. (és kiesett) Litvánia 0

D osztály:
---------
1. csoport:
1. (és feljutott) Georgia 16 pont, 2. Kazahsztán 6, 3. Lettország 4 (2-6), 4. Andorra 4 (2-9)
2. csoport:
1. (és feljutott) Fehéroroszország 14 pont, 2. Luxemburg 10, 3. Moldova 9, 4. San Marino 0
3. csoport:
1. (és feljutott) Koszovó 14 pont, 2. Azerbajdzsán 9, 3. Feröer-szigetek 5, 4. Málta 3
4. csoport:
1. (és feljutott) Macedónia 15 pont, 2. Örményország 10, 3. Gibraltár 6, 4. Liechtenstein 4
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés